Ötker.

Tegnap este hazafele beugrottam megnézni, hogy bírja nélkülem az ötödik kerület. Jelentem, jól és én is nagyon jól elvagyok őnélküle. Főleg nyáron rettenetes a hely, tömeg, stb., és ami új, az a rengeteg konzumhölgy (kurva, illetve “szoftkurva”, ahogy Batának kifejeztem), egyszerűen tömegesen lézengenek, sajnos az átlag nem túl szép, és az össz IQ-juk valszeg nem sokkal van az enyém fölött. (És ezt nem nagyképűségből mondom.) A szar az, amikor ez ki is ül az arcra, mellekre, hajra, köldökpiercingre (aminek egyébként nagy csodálója vagyok), de ez megint egy másik történet.

Csináltam 2 darab képet:

Ezt a Váci utcában. Magyar helyesírás, 2004. Gratulálok. Nem lett volna elég egy A4-es papírra kiírni ezt így, ugye? Ez meg a nagy randa épület a Vörösmarty téren, bontás alatt. Később még kordokumentum válik ebből a képből.

Most pedig gyorsan kaját ide, mert megéheztem.