Gyorselemzés a Művészetek Házáról, vagy Nemzeti Koncertteremről, vagy miről, szóval az új kocka a Lágymányosinál, tudjátok.
Ha autóval mentek koncertre, az autót korábban tegyétek le, mondjuk a Nemzeti Színház open-air parkolójában. A mélygarázs ugyan 3 szintes, azzal nem is lenne gond, viszont a lejáratok egy Golf-alvázra épített autónak (az elég széles) majdnem tükörlekapósak, a parkolóhelyek odalenn nagyrészt reménytelenek: az még rendben is lenne, hogy szűkek a helyek és szűk köztük a járat, és ezért egyből beállni egy helyre lehetetlen, csak ide-oda tolatgatással. De aki kitalálta, hogy az oszlopokat is inklúdolják az amúgy is szűk helyekbe, ezáltal kb. a helyek felén oszlop (is) van, na annak azért meg kellett volna mutatni egy rendes mélygarázst. Ilyen helyre max egy kispolákkal vagy egy Smarttal lehet beállni. (És persze bringával!) Ha mégis találtál helyet, ne siess le a koncert után: kb. fél óra, mire kijutsz, közben konkrétan villog a “CO veszély, motort kikapcsolni, mélygarázst elhagyni!” feliratú tábla. Miközben csücsülsz a CO-terhelt ájerban, jusson eszedbe a szerencsétlen rendezők hada: őket lerendelték oda, hogy tereljék az autósokat, ők nem csak fél órát állnak a bizonyítottan mérgező levegőjű helységben. A motort kapcsold ki, ha úgyis álldogállsz. (Mert úgyis álldogállsz.)
(Összehasonlításképpen: az irodaházunk mélygarázsában kb. kétszer ilyen szélesek a járatok, kb. másfélszer ilyen szélesek a helyek, és persze az oszlop az oszlop, ott van egy fél méteres (oszlopnyi) szünet a két parkolóhely között. Még egy tudásmorzsa: a CO-veszélyt jelző tábla érzékelős. Ha villog, az azt jelenti, hogy a CO-koncentráció veszélyes szintet ért el. Nem csak úgy passzióból villog tehát: CO-veszély van. Hogy megint példálózzak: nálunk ez a mélygarázs bejáratainál villog, még mielőtt belépsz a garázsba: “CO-veszély, belépni tilos!”, ezt mondja. Na de hát az egy irodaház, havi 80 Euro plusz ÁFA per hely. És európai színvonalúra építették, magánberuházásként.)
A terem maga és a garázs fölötti szintek jók. Az akusztika beszaratós, Haydn úgy szólt, ahogy csak szólhatott, az én fülemnek tökéletes. El se merem képzelni, milyen lesz, ha már nem tesztüzem lesz. A kiszolgálóhelységek is rendben vannak, itt-ott a falon meg az illesztéseken azért látszik, hogy nagyipari kivitelezés volt, de ezt elnézzük. A személyzet közel “no comment” kategória, egyrészt nem ismerik sokkal jobban az épületet, mint én, másrészt le kéne már számolni azzal a Magyarországon elterjedt felfogással, hogy a néző hülyegyerek, akire minden baromságért (“ne tessék túl közel menni a falhoz, mert lekopik”) rá kell szólni. Nem a néző nem hülyegyerek, és ha demagóg akarok lenni, akkor azon kívül, hogy konkrétan a jegyet ő fizette ki, tehát effektíve belőle élsz, rendezősrác, azon kívül az egész épület az ő, a néző pénzéből (meg persze a tiedből) épült. Nem beszélve arról, hogy tessenek úgy megépíteni egy épületet, hogy ne kopjon le a fala fair use esetén. (Bár kötve hiszem, hogy ez megalapozott para lenne.)
Mindent összevetve azért pozitív az élmény, annak fenntartása mellett, hogy rengeteget lehetne dobni rajta a személyzet rendes kiképzésével meg a parkolóhelyzet megoldásával. (Én mondjuk első körben újrafestetném az egész beosztást.)
Ja, és több büfét az értelmiségieknek!