Laptop resurrection, pt. 2.

Tegnap már egy rövid időre felkerült, aztán leszedtem, aztán most megint felkerült.
Ma megy a test session, és a gép villog – időnként. De most, hogy le van küzdve a szabály, amit anyáink és kultúrszcenáriónk örökkön fogva plántált belénk: “soha ne szerelj szét félmillió forintos laptopot saját kezűleg!”, már lazábban állok hozzá a dologhoz. Egyrészt engedd meg, hogy eldicsekedjek: életemben először összeraktam egy laptopot úgy, hogy nem maradt ki csavar. Persze a fenti szabályt többször megszegtem már életemben (sikerrel: egy Compaq Presario konstrukciós hibáját kiismertem, kijavítottam), de soha nem raktam még össze laptopot tökéletesen. A végén mindig kimaradt egy-két csavar. A non plus ultra ebből a szempontból a fent említett Compaq: azt nagyon sokszor szétszedtem már kicsi darabokra, és mindig kimaradt belőle egy újabb csavar. Igazából nem is értem, mi tartja össze a gépet.
A kis ASUS tehát megy, és ritkán villog, viszont rájöttem, hogy a villogást két dolog okozhatja: a háttérvilágítás és maga a monitorcsatoló. (Kábelekről és csatlakozókról beszélünk és feltételezzük, hogy a harver amúgy rendben van.)
Ezek után a gépet kis darabokra szétszedve és úgy bekapcsolva, hogy mi szünteti meg a villódzást: a monitorcsatoló megnyomkodása. A legújabb feltételezés – for the record – az, hogy a monitorcsatlakozó, ami szemmel láthatóan egy érzékeny kis állat (egy 1024×768-as LCD mátrix összes vezetékezését tömték bele egy 2 centis csatlakozóba), az idők folyamán kis oxidréteggel védte le magát, ezért könnyen keletkezik kis kontakthiba, ami villogáshoz vezet. Ezt aztán kis nyomkodással, mozgatással meg lehet szüntetni.
Terv: monitorcsatlakozó kihúz, megtisztogat (amennyire lehet), esetleg valamivel kicsit le is marom a felület tetejét. Utána úgy fogom visszadugni, hogy egy rágó- vagy radírdarabkával folyamatos gyenge nyomást gyakorolok rá a ház részirül. Aztán meglátjuk, hogy működik.
Azt szeretném még megjegyezni, hogy azért csuda egy gép ez belülről, a tervezés és a dolgok kicsinyítésének (és összezsúfolásának) művészete. Ez mindenképpen megfelelő alap arra, hogy tisztelettel nyúljak hozzá.