Építő kritika belülről.

Egy arab hölgy az Al Jazeera televízióban megmondja a frankót. Nem tudtam, hogy az arab nyelv még egy nő szájából is ennyire ijesztően tud hangzani – de azon lepődtem meg csak igazán, amit mond, nem pedig azon, ahogyan mondja.

(Forrás: The Daily Dish)

(Az én forrásom meg a sesblog.)

“Építő kritika belülről.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hmm… azért kíváncsi lennék erre vágatlanul és szó szerinti fordításban is. mert ez így azért nem kicsit általánosít, hanem nagyon. nincs olyan, h “a muszlimok” ígymegúgy. v ha innen nézzük, akkor + hinduk is szoktak mecseteket gyújtogatni + zsidók + keresztények. (jó, buddhistákról én sem tudok.) de ennek így semmi értelme. + annak sem, h “a nyugat” lenne az 1edül üdvözítő civilizáció és a fény az éjszakában. pedig különben alighanem nagyjából ugyanazt gondolom, mint a néni, csak ilyen formában sztem nagyon gellert kapnak pont a ‘demokratikus’ érvek. pont annak a fekete vs. fehér / kelet vs. nyugat című mítikus küzdelemfelfogásnak a medrén belül beszél, amit kifogásol az ellenfél +közelítésében. önellentmondás. öngól. sztem.

  2. Szerintem nem öngól
    A célközönség az ilyen jellegű nyelvet jobban érti, mint az általunk abszolút korrektnek és neutrálisnak elfogadott vitastílust.
    Ehhez kellett a néninek alkalmazkodnia, hogy hatásos legyen a mondandója – és lett is.

  3. és ki a célközönség? a fanatikusok +győzésében én nem reménykedem. az egyszeri muszlimokat lehetne kihúzni a lábuk alól, az ő szemükben viszont sztem ez pont olyasmi, amire aztán a radikálisok rámutathatnak, h “nesze, hiszen ezt magyarázzuk, ilyenek ezek a nyugatiak”. hatásos, az biztos, csak attól tartok, h visszafelé sül el. (ráadásul ez nem annyira stiláris, mint gondolati bicsaklás volt az interjúban sztem.) de a néniért haragszom ám, nem ellene.

  4. Szerintem pont azért volt jó, mert az egyszeri muszlimok számára érthető* és bizonyos szempontból hiteles módon jelent meg a néni.

    (Persze ez kétoldalú, ha akarom akkor ámerika által megfertőzött hitetlen, ha akarom a mi emberünk.)

    * pl amit a zsidókról mondott, főleg az a kép, hogy nem volt olyan zsidó, aki német étteremben robbantgatta volna magát a holokauszt miatt, stb. Az ilyeneket megérti az egyszerű ember is, a gondolati bicsaklást meg nem biztos hogy észreveszi.
    Szóval szerintem jó volt! :)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Loading Facebook Comments ...