Hunyadi téri vásárcsarnok: rombolás, vagy felújítás?

A hétvégén utam a Hunyadi téren levő vásárcsarnok előtt vitt el (egy dönerrel a kezemben), és újra fel kellett fedeznem ezt a gyönyörű, ámde végletekig romos épületet. “A szép öreg épületeket földig rombolják, ugye?”, kérdeztem magamtól, majd lőttem egy darab fotót, és postoltam egy felhívást a budapesti fotobloggereknek: addig fotózzanak, amíg lehet, mert 2 éven belül, lefogadom, már nem lesz meg az épület. Ottani válasz szerint a rombolási terv sokkal konkrétabb, mint gondoltam, Európa-házat, vagy mit akarnak építeni, ez jól el is szomorított. Egy 2003-as cikk szerint a vásárcsarnokot helyreállítják (mondom, 2003-ban), mélygarázs lesz, játszótér, meg minden – ez már jobban hangzana. A Terézváros 2004 decemberi száma is valami ilyesmit említ: a tér és a csarnok felújítását.

Terézvárosiak: mi a pálya a Hunyadi térrel?

2 hozzászólás “Hunyadi téri vásárcsarnok: rombolás, vagy felújítás?” bejegyzéshez

  1. A szokásosat tervezik. Azt mondja a kerület, nincs pénzük felújítani a teret, de itt ez a kedves befektető. ha az övé lehet a csarnok, akkor felújítja nekünk “ingyér”, és csinál jó kis mélygarázst. Ha ellenzed, akkor a város fejlődését ellenzed és kommunista vagy. :-)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.