Az egyetlen, amit kihagytam a számításból egy amúgy tökéletesen managelt reggelen (bevásárlás a megfelelő logisztikával ugyebár: először Saturn Clapton jegyekért, aztán nyulas bó’t meg közér’, és csak ezután reggelivásárlás egy cukrászdában (diabetikus, ámde remek… ööö… süti (nem tom mi a neve, piros a teteje, fehér a közepe és olyan tészta van az alján; a tetején ribizli, vagy valami hasonló gyümölcs, nem vagyok jó ebben sem, shallow shithead as I might be), meg kókuszgolyó), mert hát a süti törik, stb., stb.) az volt, hogy az Optiform nincs nyitva szombaton (href-ális tréfa; hréfa): ma határozott nem a válasz a “van-e táskád az SLR-ednek” kérdésre (“kérek egy wiener schnitzelt a schnauzeremnek”, illetve “van-e káposzta a bőrgatyádban?” – kikacsintás Frank fele, mert nekem mindnre van egy idézetem, illetve most épp kettő), ámbár még elképzelhető, hogy Budaörsön, közvetlenül a Tesco meg a Max City között rálelek egy SLR hipermarketre (AuSLRchan vagy TeSLRco?), ahol az egész heti villamospótlós tömegközlekedésben megfáradt háziasszonyok vásárolják az SLR-táskáikat, a bébiszitter híján (drága) körülöttük szaladgáló alsó tagozatos és/vagy fiatalabb gyermekeiket legalábbis verbálisan (“maradjámányugton”, “nemenjoda”, “mérvertedle”, “olyanpofontkapsz”, “szólokapádnak”, persze apád épp nincs ott) terelgetve.