Sam Ace.

Reggel államilag finanszírozott szemészetre menni vicces dolog, de végülis másfél óra várakozás után bent voltam, újabb 5 perc múlva pedig már kint. Kaptam szemcseppet meg kencét, ha ettől nem javul, semmitől.

Aztán ráleltem a webkettes kollaboráció egy általam eddig nagyon hiányolt vetületére.
Mindig rinyáltam, hogy miért nincs a világon zenekereső, amivel nem “oda”, hanem “vissza” kereshetek. Google Songs-ba beéneklem a számot, ő pedig kidobja a megfelelő tracket, meghallgatom, megvásárolom akár. Persze az ötlet első körben a lemezkiadók köcsögségén bukik meg, akik ugye 2006 ide vagy oda, nem egészen úgy állnak hozzá a kollaboráció hasznosságának kérdéséhez, mint a világ többi része (kivéve még a filmgyártókat), úgyhogy valószínűleg ezen a ponton tarkón lőnének engem és az ötletemet egy mérgezett kötéllel – mindezt az őket erre felhatalmazó bírósági végzés biztokában.
Aztán elbukik a dolog a technikán is – egyelőre: egyszerűen nincs ilyen algoritmus, bár persze egészen biztosan gondolkoznak rajta, mint ahogy másik szívfájdalmam, a képkereső “visszafele kereső” már lassan megvalósul, tehát tudsz rajz vagy képleírás alapján képre keresni. (Flickr-en is tán?) Nyilván az egész béta, de az ötlet “ott van kint”, úgyhogy valamikor zenekereső is lesz.

Addig viszont a kézenfekvő megoldás a webkettes hozzáállás: a kollaboráció. A NameMyTune pont ezt csinálja: fütyüld el, énekeld el a dalodat, és aki felismeri, beírja, hogy mi az. Egy webkettes “Ki nyer ma?” klónról beszélünk tehát, csak a feladványokat amatőrök szolgáltatják, a nyereményed pedig az, hogy amíg egyre ráismersz, másik tíz kísérleten betegre röhögöd magad. Már ezért érdemes ellátogatni, az meg, hogy segítettél másokon, egy szép extra featúra.

(Nálam egyébként az ismeretlen dal keresése kb. így történik:

  1. Hallom a rádióban, megpróbálok egy szövegrészletet megjegyezni.
  2. Beírom Google-ba a szövegrészletet plusz “lyrics”.
  3. A Google találatot betolom AMule-ba, visszacsekkolás okán.

Ez persze csak szöveggel rendelkező dalokra működik, apám csengőhangjára pl. nem, pedig azt már régóta keressük.

Te hogy keresel dalt?)

Egy gondolat “Sam Ace.” bejegyzéshez

  1. az első két pont stimmel.
    csak én torrentezek és dc-zek.
    meg ftp-zek.

    vagy cd-t veszek.
    vagy rendelek.

    :)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.