Tánjér, teja.

For the record, rászoktam a teára. Kb. ez az első olyan deed, ami “otthon” jelleggel bír, vagyis tulajdonképpen várom a nap azon pontját (nem korai pont ez, mostanában, tehát este 10-11 körül történik), amikor megcsinálom magamnak a fahéjas-szekfűszeges-ilyesmis Mandala teát (fellelési helye DM), és elszopogatom, általában kettőt, vagyis kb. 6 decit. Ennek előnye az is többek között, hogy ennyi folyadék legalább van bennem — régen jó napnak számított, ha 6 deci akármit megittam — , talán jót tesz ez a száraz bőrömnek, meg a szememnek.

Jelenleg úgy tekinthető, hogy rá vagyok fagyva erre a teára: cukor nélkül iszom, ami szintén egyedülálló az életemben, és így is nagyon jól esik, sőt.

Az új amorf Habitat tányérjaim nagyon állatul néznek ki, fekete és fehér árnyalatok, tiszta webkettő.

5 hozzászólás “Tánjér, teja.” bejegyzéshez

  1. Ha lekattanóban vagy majd a Mandalákról, akkor a Twiningseket (hamarosan lesz megint piros dobozos Christmas Tea, azt mindenképp) próbáld ki.

  2. én is mandalázom, viszont olcsóért jutok hozzá (utolsó emlékeim 450 Ft-ot sejtetnek), ha kell, szólj. Amúgy Zöldforrásból, Cinkotánál.

  3. Este 10-11-kor nem késő már a tea? Tudsz aludni attól még?

  4. nem szokott problémám lenni az alvással, bár kétségtelen, hogy ezután meg 1-2 órát általában fent vagyok.

  5. Nekem nem jönnek be ezek a “gyümölcs” teák. ha tea, akkor fekete, vagy zöld kínai, indiai teák. Utánna meg “Csak megy, csak megy, és nem fogy ki az elem”… :)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.