Misc. pix.

Három legyen, amedig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig – hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd.

Három képpel indítom ezt a zimás januári napot (10 fok alatt a hőmérséklet!), mindenki derülésére/okulására.

Először is, különösebb komment nélkül, egy lelkes versenyző, tegnap fotóztam a Hungárián. Itt kell elmondanom, hogy a TomTom ONE GPS cucc csúnyán leszerepelt a Ferih1 – Soroksári út viszonylaton. (Egyrészt ugye Sorok Sári olyasféle történelmi személy lehetett, mint Laborfalvi Róza, igazdrága?, meg Reitter Ferenc (“Kinek a cucca ez itt?” “Hát ez itt a Reitter Ferenc cucca.”, utcanévadási séma-fronton), másrészt pedig igen, nem ismerem Kőbányalandet, ezért, meg útvonaloptimalizálás végett próbálkoztam meg a GPS segítségét kérni.) Leszerepelt tehát: az még csak hagyján, hogy akkor mondja, hogy “turn right”, amikor már tisztán záróvonalon-és-ide-ne-tévedj-csíkozáson kéne átvágnom, ráadásul 2 méterre vagyok a korláttól, tehát fizikai képtelenség lenne a dolog – mondom ez még hagyján, fogjuk rá, hogy nem elég gyorsak a reflexeim. De az, hogy az Ady Endre úton rámszól, hogy most kanyarodjak balra, amikor kb. 2 méterenként van egy tábla, hogy balra kanyarodni tilos, az egészen rémisztő. Mi van, ha követem a tanácsát, és bekanyarodok balra, a szembejövő forgalom orra elé? Szóval TomTom nem volt túl nagy tegnap.

A második kép: Fon router versus angol töltő. A töltővel gyilkolni lehet (Nem is tudom, hogy engedték fel Jult a repellőre vele. “Angol töltő van nálam, és nem félek használni! Take this plane to Cuba.”), csak kicsit kisebb, mint a router (befoglaló térfogata egyértelműen nagyobb), éljenek az angol szabványok. Ha jól megnézed, azt is látod, hogy a töltőből kéteres, földeletlen vezeték lóg ki, ergo a böszme földelt angol csatlakozónak semmi értelme nincs. (Fogadok, hogy ennek ellenére benne van az angliában kötelező 15 Amperes olvadóbiztosító – hihetetlen.) Fogjákmeg!

Harmadik kép: Batától kaptam egy ilyen matricát (igen, alatta egy Bad Mother Fucker Wallet), egyenesen az EuroVelo kiállításról hozta nekem. “Fixie Inc.”, aki ismeri, tudja. Én viszont nem fixizem, és ahogy most kinéz, nem is fogok már sose (váltó nélküli lightweight városi bringa igen, fixi viszont nem szerepel a terveim között), így felajánlom a kis bigyót annak, aki megérdemli. (Meg akinek kell.) Ha a héten nem jelentkezik senki, felragasztom a laptopomra flamebaitnek, úgyvigyázz!

Különben meg vettünk egy üveg Portoi borot, alattomos cucc, de nagyon finom.