“Súlyosbítva azt, ami amúgy is.”

Sör (Kozel), camambert (President, szemi-rendben levő), túrórudi (az Egy, a pirospöttyös) fölött.

Akinek még nem tűnt fel, Grafit-“Napirajz”-ember domaint vásárolt. És nem csak ez, hanem ez is.

A Napirajz a legolvasottabb magyar blogok között van, ha nem a legesleg. (A Statgépen konkrétan most sehol sincs, sejtem, hogy a domainváltás miatt. Grafit, erre figyelj oda! Persze mint ismeretest, a PI, következésképp a statisztika gépezetek szart sem érnek így 2007-ben, főleg egy olyan tech köznyezetben, mint a blogok.)

Az ezis-ből nem derül ki, hogy Grafit mit csinál majd a reklámszakma után. A Napi teljes embert kíván, megálni viszont nem kíván belőle…

Nem lepődnék meg, ha idén nyáron már a Gébics eszperszóba gurulnánk a meló utáni rendelésre, persze (disclaimer:) kizárólag akkor, ha Grafitnak ebből jó származik. (Esetleg pl. tulajdonos benne.)

Egy gondolat ““Súlyosbítva azt, ami amúgy is.”” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.