SCO vs. (Novell|IBM) vége (felé).

Az ugye addig megvan, hogy a SCO nagyon közel áll ahhoz (így 4 év után), hogy végre teljesen elveszítse az IBM és a Novell ellen indított pereit, illetve ennek kapcsán tegnapelőtt csődvédelembe menekült. (PJ nagyon jól összeszedte a sajtóvisszhangokat.)

Szakmai karrierem Dallasa volt ez a per meg ez a cég, 2002 óta tart, lehetett felhördülni az elején és mindig lehetett róla beszélgetni, időnként volt valami fejlemény, akkor jól odanyilatkozott Linus meg Darl McBride (és a többiek) — ideje lesz, hogy véget érjen és jó dolog, hogy úgy ér véget, ahogy anno megjósolták. (Hogy másogy.)

Engem most nem is ez érdekel, hanem az emberi oldala. Itt van ez a Darl McBride gyerek, a SCO CEO-ja. Az ő érkezésével kezdődött ez a madness a perekkel, az ő vezetése alatt megy tönkre a SCO. (2002-ben, Darl érkezése után 20 dollár körül mentek a SCO részvények; ma 0.37 dolláron állnak.) Mindig kiállt a (látszólag) jogászai baromságai mellett, nem hagyja el most se a süllyedő hajót, teljesen úgy látszik, hogy hisz ebben az IP baromságban: ez tényleg ilyen hülye. A kérdés: mi lesz egy ilyen emberrel a SCO csődje után? Visszavonul és birkát tenyészt majd a birtokán? Új céget indít? Ki fog munkát adni egy olyan cégnek, amiről tudni lehet, hogy Darl McBride is ott van? Ki ad munkát egy ilyen embernek? A Microsoft?

Emberi történetek vannak itt, feleim.