Ping Panther, a szuperszónikus sziporka.

Hét-második-fele-log, mert ugye elfoglaltak voltunk, de főleg én.

Meglett az új szemüvegem (Málmás magnum annak, aki kielemi a különbségeket), rekordidő alatt — Ofotért, áoá — , illetve elképzelhető, hogy az előző, törött keret pontos mását is be tudom szerezni, és egyből lesz pót- is. Bigup az Ofotért Optikának egyébként, meghatóan segítőkész és professzionális csapat.

Üdvözlöm a lakót, akinek a rajszszöge beleállt a hátsó gumimba, ami addig kerek 5 barra volt fújva, utána viszont villamossal közlekedtem, és részben (de csak kis részben) emiatt jól elkéstem a Drupal User Group meetingről. Remélem legközelebb ő lép bele. (A meeting meg persze jó kis tivornyába csapott.)

Életemben először kiraktam a Rubik kockát. A második sort Marci segítségével tanultam meg a Da Lelloban vacsi közben (köszi), a harmadikat pedig innen lestem. Ez nem jelenti azt, hogy bármikor ki tudom kívülről rakni; a második sorig igen (hiába, az élő magyarázat hatékonyabb, mint a jegyzetből tanulás), a harmadikat egyelőre csak puskából.

Holnap nyugtató masszázs, ha minden igaz valamiféle csokoládészármazékkal. A héten annyi minden üzleti szempontból naplózandó történt, hogy nagyon nehezemre esik lepörögni; a hét egy pontján (azt hiszem kedden napközben) konkrét túlpürgés jelenség lépett fel, elő kellett kapnom régi taiji-tudásomat, hogy lenyugodjak és tovább tudjak dolgozni. Illetve vissza kéne vennem a koffeinből, de ha egyszer olyan jól esik…

Visszatérve a masszázsra, ha a tuti masszázs megoldást (úgynevezett masszőr: arc-, nyugtató test-, talp-, fogyasztó-) keresed, dobsz nekem emailt.

Végezetül pedig nézhetsz nyoolt, amint hülyén ugrál. Van, hogy némileg meghazudtolja a fizika törvényeit és olyan irányokba ugrál, amerre nem logikus. Illetve sokan kérdezitek, hogy mi van a nyooltube.com háza táján, nos sajnos azt kell mondjam, hogy amíg a Yoneked 96 kbps feltöltési sebességgel aláz meg, esélytelen lesz tolni a streamet, ami egyébként 500 kbps körül eszik (enne) meg stabilan. A technológia stabil, csak a médium fos. Na, de figyeldoda a nyoolt:

2 hozzászólás “Ping Panther, a szuperszónikus sziporka.” bejegyzéshez

  1. De bazmeg kirögöhöd… az nem szép. Szegény picit elrontotta, erre te kiröhögöd. Ejnye. :)

  2. Közben a szomszéd szobában a flexet próbálgatja valaki, és ez a sors vár a nyúlra?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.