Éljen május 2.

majalisTegnapi nappal megvan az év első kábé-leégése (nem anyagiakról beszélünk), Óbudai-sziget, ahol velünk párhuzamosan (a mi tudomásunk és előzetes hozzájárulásunk nélkül) egyébként az ország Jobbik (design by …) fele is majálisozott, nemzeti érzelmű dalokkal, amiket néha odahozott a szél. Ők feketében és bakancsban voltak, gondolom a Lánchíd rádió meteorológusa arra jutott, hogy Magyarhonnak borúsak a kilátásai. (Egyébként: ha létezik nemzeti hallás, és a Kárpátia jellegű zenekaroké az, akkor köszönöm, nem kérek belőle. Más vonalon a nemzeti hallással jön a nemzeti áthallás is, az meg ugye…)

Szóval tollas, kite, mikor melyik. Lee időjárási axiómája: a kite eregetésével egyből eláll a szél, a tollasütő kézbe vételével viszont egyből feltámad.

Ennek kapcsán gépház jellegű fortherecord: mostantól 800×533 (illetve x600) pixeles képek kerülnek fel a see no evil-re (RSS!). (A template 960px széles képekig jó, úgyhogy idővel majd azok is jönnek. 2 éve még 512×384 volt a sikk!) A see no evil galleries (RSS!) ugyanígy 800 pixel széles képeket mutat majd (remélhetőleg nem törik tőle), és 1600 pixeles eredetiekből dolgozik, tehát lehet kattintani a 800 pixeles képre, ha valamelyik annyira tetszik. Haladunk a korral, mindig egy lépéssel a Flickr előtt, vagy nem tudom.

Update: Természetesen 800×533 nem jó, mert torzítja a képet (a helyes arány ugyanis 800×533,333… lenne), ezért jelenleg 780×510 és 840×560 van versenyben. Azért ez a kettő, mert ezek azok, amik 4:3-as képarány esetén (IXUS) is torzításmentes eredményt adnak: 780×575 és 840×630.

Egy gondolat “Éljen május 2.” bejegyzéshez

  1. Tollasütőről eregetni :-)

    Mellesleg a Kárpátia dupla pátiámat élvezi: eredetileg a Bólya testvérek és PalyaBeja (időnként Eredics besaxi is) összeállású döntően moldvai muzsikát némi erdélyi kitekintéssel- takarta a név- kis lenyúlósak (is)-

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.