Ja és: szerszámok.

Solymárforkhoz annyi fűzödik még, hogy ejnye BauMax, vagy melyik ilyen egység van az M1/M7 mellett. (Valószínűleg mindegyik ejnye, gondolom ugyanazt a szart árulják mind.)

Szóval anyám 30 ezer forintot költött pár hete (a Fekete Sárkány egyik utolsó útja!) az említett hiperkertiszerszám-hipermarketben szerszámra: ásóra, metszőollóra, lombfűrészre, baltára, ilyesmire. Próbáltunk lehetőleg masszívnak látszó eszközöket választani, vannak tapasztalataink.

Az ásó (made in China) nyele a legelső ásónyomba tört bele – literally! A fűrész (made in Germany) 2 hétig (ez 2 alkalom) bírta, aztán a fűrészlapot tartó szegecs, illetve általában a fűrész testét jelképező hajlítottlemez-alakzat adta meg csúnyán magát, még jó, hogy nem verte ki valaki valamijét. A metszőolló (Gardena) még működik (meddig?), az ásóhoz hasonló kinézettel (tölgynek látszó kínai valami) rendelkező csákánynyéltől pedig már most félek. (A csákány feje kb. 20 éves, elnyűhetetlen darab.)

Felmerül a kérdés: mi értelme van ilyen szar szerszámokat gyártani egyáltalán? Nem fogom tán használni? Kiteszem a garázs falára, mint általában a nem használt kütyüket, és mutogatom majd, hogy milyen fasza (faszán kinéző) ásóm van?

Illetve: hol lehet jó szerszámot kapni? (A solymári gazdabolt, mint kézenfekvő megoldás sajnos meglehetős gyér kínálattal bír. Vagy a solymáriak annyira szorgos népek, hogy felvásárolták az összes ásót, kapát, stb.)

Ugyanitt: GyP RSS feedje informatív információkkal informál a nevezett blog tartalmát illetően:
gypwtf

4 hozzászólás “Ja és: szerszámok.” bejegyzéshez

  1. Én a Szerszámvilágot kedvelem, Kerepesi úti (és gondolom minden más) üzletükben sok jó minőségű (hobbi)szerszámot (is) kapni.

    Praktikerben voltunk múltkor, ott csomagoláshibás filléres Kinzo szerszámok voltak.

  2. (Jah, nem tudom, hogy mennyire vannak ott kerti szerszámok, érdemes küldeni egy mailt.)

  3. hat ja, kene cimeket is adnom a postoknak. na majd inkabb belehegesztetem a datumot az rss-be cimnek, ha nincs alapban cim :) szerszamokat meg orokolni kell regi sufnikbol, azok fogjak birni…

  4. Kinzo-t ne vegyél az szó szerint kínzó :)
    vettünk egyszer egy flexet, használat közben 3 perc után már égette a kezet

    egyébként a Gardena cucc bírni fogja, azok általában nem szarok.
    szerszámot meg kis szerszámboltban érdemes venni, ahol az eladó olyan valaki aki használja is tehát meg tudja mondani hogy melyik jó.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.