Városminor pwns Kultúrfürdő 2009.

A rejtélyes körülmények között feloszlott és azóta is működő – ráadásul egyre híresebb – Halastó Kórus idén is magáévá tette a Malom-tó melletti lepattant, de annál hangulatosabb Törökfürdő épületet a Kultúrfürdő 2009 programsorozat idejére. A nívós komolyzenei és jazzkoncertek, filmvetítések és gyerekprogramok színes választékában természetesen a Városminor Kamarakórust is megtaláljuk egy hangulatos és könnyed nyárzáró hangverseny erejéig, szeptember 10-én, csütörtök este.

(A varosminor.hu ajánlójából.)

Remek hangulatú és szakmailag is magas színvonalú Városminor edzőtáboron vagyunk túl (képek külön postban, majd), ezért nagyon vidáman várjuk a csütörtöki fellépést. (Az edzőtáborok — a tapasztalatok szerint — általában akusztikai lakmuszpapírként jelzik előre a soron következő koncert színvonalát.)

A mostani koncert bevallott célja egyébként (a korábbiaktól eltérően) pénzgyűjtés is: az októberben esedékes Rimini kórusverseny nevezési díját és útiköltségét (vagy annak legalább egy részét) próbáljuk meg összegyűjteni, de természetesen ez az élményből várhatóan mit sem von majd le.

Kamaramókuskáim! Nem bánjátok meg, ha rám hallgattok!

Egy gondolat “Városminor pwns Kultúrfürdő 2009.” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.