Nokia WTF.

Mobiltelefonos poszt, de nem Androidos, úgyhogy ide rantelnék röviden:

A Nokia mi a faszt csinál?

Még 2010-ben jelentették be, hogy teljesen magukhoz veszik a korábban nyílt forráskódúvá tett Symbian további fejlesztését. Most ehhez hozzátették, hogy mindez egy “alternative, open and direct model” alatt történik majd. Ez már szemet szúrt egyeseknek, ugyanis

olyan, hogy egy nyílt forráskódú valami “máshogy” nyílt, nincs.

Valami vagy nyílt, vagy nem. Szóval rákérdeztek, és tényleg:

Not Open Source, just Open for Business

– mondta a Nokia. I call Bullshit, my fair gentlemen.

Voltak szimpátiáim, hovatovább szentimentumaim a Nokiával kapcsolatban, de nagyjából három lépésben (WP7, Maemo/MeeGo deco és ez) ezt le is építették. Szóval azt mondom, hogy hulljon, aminek hullnia kell, történjen a Nokiával, amit megérdemel, és ami valószínűleg elég szar lesz. Lásd a jeleket: leértékelések, és az, hogy egy pár éve még dzsunkának tekintett koreai cég lenyomta őket tőzsdei értékben. És ha a részvényesek szopatása nem elég, most nagyjából a maradék velük szimpatizáló fejlesztői közösségnek is bemutatnak hogy teljes legyen a kép, ráadásul visszafordítva egy egyébként trendszerűen általában sikeresnek tekintett folyamatot (a fejlesztői közösség nyitását ti.)

És akkor még nem is beszéltem az enyhén szólva is röhejes új koncepciókról, amik csak kicsit gagyibbak annál, mint amikor a BME-n elsőéves terméktervező hallgatóknak kiadják a feladatot, hogy tervezzenek innovatív, újszerű mobiltelefont. (No offense terméktervezők, ötöd-hatodévben már ti is mosolyogva nézitek az akkori ötletrajzokat, igaz-e?) Komolyan ez a munka folyik most a Nokiánál?

Szóval a Nokia nagyjából temeti a Symbiant, de ahelyett, hogy szép halált adva neki nyíltan hagyná, aktívan lapátolja rá a földet.

Egy gondolat “Nokia WTF.” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.