#til Amsterdam: fotót és gondolat.

Visszatértem tehát Amszterdamba, még két hét család nélkül (illetve már csak 11 nap), már féllábon is. A részben szopórolleres autóút és az éjszakai hóvihar után ilyen idő fogadott ideát:

Mindehhez 6 fok, semmi szél, tökéletes.

Az Erdész pedig pénteken megy szervízbe, egyelőre csak megmutatni a jelenséget, hogy aztán kapjon egy időpontot a tényleges melóra. Van itt Hollandiában egy KwikFit nevű szolgáltatás (angol emigránsoknak ismerős lehet, onnan indult), weben bejelentkezel, odaviszed, megcsinálják, nagyon kultúrált — na oda nem viszem, miután kiderült, hogy a KwikFit csak amolyan autó-SzTK, kerékcsere, fényezés, futómű, ilyen apróságokkal foglalkoznak. (Mindezt persze emailben kommunikáltam le velük, szóval nem volt regret effort.) Ehelyett egy helyi Subaru szervízt találtam, akikkel kedélyesen elbeszélgettünk, hogy mennyi régi Subaru fut még, hiszen minek cserélné le bárki is, amikor olyan jók. Eddig tehát jó.

Szilvesztert feltett szándékom, hogy itthon töltöm. Mondjuk vehettem volna virslit (kiment a fejemből), mindenesetre vagy valami hasznosat csinálok (pl. gatyába rázom a médiacentert, kitakarítok, berendezek, ilyesmi), vagy filmet nézek egész nap, nekem bármelyik jó, csak a petárdás (ami ittbazmeg nemzeti sport) tömegbe ne kelljen kidugni az orrom.

Hogy is kell mondani, függöny?

Függöny.