Kidzsindzsáztam a Facebook profilomat.

Most, hogy itthon vagyok és leginkább pihenek egy ideje, nagyon függök a netről érkező gondolatelterelő tartalmaktól. Megy a Twitter → Facebook → 9GAG → Index → 444 → Twitter… mágikus kör, remekül el lehet vele ütni órákat anélkül, hogy azon agyalnál hogy mi a fasz van veled. (Egyébként szerdán megjön a szövettan! SZERDÁN!)

Egyrészt viszont marha érdekes a Facebook. Most, hogy napi szinten elkezdtem használni (miután nagyon hosszú ideig, tudhatjátok, egyáltalán nem használtam), egyszercsak elkezdte populálni önhatalmúlag a timelineomat emberekkel, meg a velük történt dolgokkal. Olyan exkollegák tűntek fel, akik már akkor se érdekeltek amikor még nem voltak exek, iratkozhatok le mindegyikről kézzel, mint az állatok. (Persze vannak olyanok is, akik maradtak.) Másrészt a posztjaim alá érkező likeok és kommentek alapján úgy fest, hogy hirtelen az én posztjaimat is belepakolja más timeline-jába, és bekerültem a vérkeringésbe, for better or worse. Tudtam, hogy így működik a Facebook persze, de érdekes a saját bőrömön látni, és találgatni, hogy vajon XY most a social graphomon végzett milyen aktivitásom miatt lett a Facebook szerint releváns.

Egyébként meg cserébe amiért a Facebook ilyen rendesen csinálja helyettem a dolgokat (nem világos hogy örülök-e neki), felfrissítettem a személyes adataimat (valamelyest), ami főleg annak számít, akit esetleg (kizárólag baráti körre korlátozva) a holland telefonszámom érdekelne. Nektek üzenem, hogy a Facebook rosszul jeleníti meg a holland számomat: 06-tal kezdi, ami nyilván rossz (Hollandián belül működik így), ha hívni akarsz, akkor a 06 helyett +316 az előhívó (és utána a többi).

Másrészt az Indexet és a 444-et kezdem tudatosan kerülni, biztos szemét dolog ez. Igyekszem a vicces (-en fogalmazott) hírekre korlátozni a látogatásokat, meg kibányászni azt a napi 1 linket a “Mindeközben” rovatokból, amik nem jelentek meg 2 napja 9GAG-en, Twitteren (akár az enyémen haha), vagy máshol. De a politikai szarságok… még innen is depresszióba esik az ember, még akkor is, ha tudom, hogy pont ezek miatt jöttünk el, és hát eljöttünk. Na, szóval kerülöm.

Cserébe próbálok rászokni (de még nem épült be a körforgásba) a Jalopnik-ra, a Bored Pandára, és az ArchDaily-re. És persze párnaponta meg lehet nézni az XKCD-t, és a Feedly feedjeimben Kottkét és a Cyanide and Happiness-t. Ezzel már elmegy egy nap!

Fejlécnek meg kaptok egy macskát, aki szerint a dobszerkó (új szerzemény) közepe a legjobb hely délutáni sziesztára.

“Kidzsindzsáztam a Facebook profilomat.” bejegyzéshez ozzászólás

    1. nekem appom van ra, nem is tudom miert nem szol (mindjart megnezem, biztos kikapcsoltam egyszer). azert jo, mert van deeplink az explainxkcd-re, random comic, meg minden. szinten jo idorablo :)

  1. Ha már időt elütni, akkor ajánlom még az imgur-t is, kifejezetten jó közösség. Már elég nagy ahhoz, hogy folyamatosan viccesek legyenek a kommentek, de nem elég nagy a Youtube-stílusú junk kommunikációhoz. Megvannak a saját közösségi “hagyományok” is (hülye utalások, visszatérő mémek, némi etikett), és meglepően összetartó meg családias a hangulat. Ráadásul nem nehéz bekapcsolódni sem, mert általában a kommentek között mindig lesz, aki szintén nem érti a körülményesebb utalásokat, és kap “previosly on imgur” referenciát.

    Plusz várom a mielőbbi status reportot is, elég para amiket írtál a betegségedről. Drukkolok, keep up és mielőbbi teljes felépülést :)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Loading Facebook Comments ...