agyvihar címkével jelölt bejegyzések

Élet-architektúra, 2. rész: alapelvek.

<< Előző (első) rész

Bevallom, az Élet-architektúra előző (első!) részében kicsit előreszaladtam — nagyjából a legizgalmasabb részénél csaptam bele a lecsóba, pedig a TOGAF szerint ez (mármint egy ilyen komponens katalógus) csak valahol később (Phase C, data architecture-nél) zajlik le rendesen.

Az előző rész végén is hinteltem már, most menjünk hát bele kicsit részletesebben a scope, és az alapelvek nem kevésbé izgalmas kérdésébe.

(Kis kitérő, hogy valós életből vett okot említsek ezeknek a fontosságára: amikor a minap átálltam Kolabra, nagyon gyorsan realizáltam, hogy hoppá, a chatem, nevezett Hangouts is Google, azt is weben használom, következésképpen valami Google szolgáltatásnak így is, úgy is nyitva kell lennie… Hümm-hümm, tisztán látható, hogy nem volt ez jól megalapozva, a chat is személyes adat, azzal is kezdenem kell valamit — kimondani hogy marad a Google-nél, vagy kimondani hogy implementálok egy saját Jabber servert… De egy lépést hátratéve: kimondani azt az alapelvet, ami mentén ezt, és a hasonló kérdéseket (mert biztosan lesznek még) meg tudom gyorsan, elfogulatlanul válaszolni!) Bővebben…

Élet-architektúra projekt, 1. rész: belevágás.

A Kolab project kapcsán eszembe jutott, hogy le kell porolnom a saját életem architecture capability-jének megvalósítását célzó törekvéseimet.

Elmagyarázom. (És ha eddig nem volt világos: kőkemény geek, illetve architecture post következik.)

Adott ugye egy ember, aki idejének jelentős részét tölti a neten, ennek során különféle webes appokat használ. Ezek tipikusan egy kialakult core körül mozognak, de szintén tipikusan vannak “szatelit” webappok, amiket váltogatunk — ki többet (pl. aki félévente átáll blog.hu-ról Tumblr-re, onnan Postr-re, majd amikor az bezár, valami másra stb.), ki kevesebbet (pl. én, aki 2002 óta blogol és 2, azaz kettő platformot használt ezalatt; és egy domaint).

A probléma: a szolgáltatások jelentős része átfedésben van, mármint ami a funkcionalitást, és főleg a tárolt/átvitt adatot illeti. Az Instagramról átkerül a fotó a blogra, onnan Facebookra és Google+-ra, meg Twitterre, és kész a baj, egyrészt három helyen van meg a fotó ami architekturálisan ugye botrány, másrészt három külön like- és kommentfolyam van, ami szintén.

A probléma persze az, hogy a fenti jelenség a jelenlegi világrendből fakad: a walled garden szolgáltatásoknak nyilván pontosan az a célja, hogy minél több adatot magánál tartson, sőt, minél több adat “mastere” legyen. A Facebook nem fog Google+-nak kiadni kommentfolyamot, mert az az ő üzletüket rontja, pedig lehetne. (“Minden adat metaadat” — lehetne.) A vesztes természetesen a felhasználó, nem csak az, aki létrehozza a tartalmat, hanem az is, aki fogyasztaná, de egyszerre csak egy bizonyos vetületét látja. Írtam erről a problémáról már a Miért Firefox OS? posztomban is, talán látható, hogy több aspektusból is foglalkoztat, hovatovább: zavar a jelenség.

A probléma tehát adott, viszont több síkon létezik:

  1. Felhőszolgáltatások esetén nem nagyon tudjuk kontrollálni, hogy mi történik. A Twitter, a Facebook, a Google+ nem fognak a kedvünkért hajlani, ha úgy döntünk, hogy fontos ott a jelenlét, el kell fogadnunk az adatduplikálás tényét, és az ezzel járó kavarodást. Maximum ki tudjuk találni, hogy kit tekintünk (mi, a felhasználó; nem a szolgáltató!) master adatforrásnak, és pl. IFTTT segítségével megoldjuk a webappok közti reshare-láncot.
  2. Személyes jellegű adatok esetében már (elvileg) jobb a helyzet: a levelezésünkre, naptárunkra, címjegyzékünkre tipikusan egy szolgáltatást használunk, és ideális esetben ezt a master forrást tudjuk használni több helyen is. Vannak persze kivételek, amikor pl. egy termék nem API-n, hanem fix időközönkénti importáláson kersztül éri el a címjegyzékünket (ezáltal ugye beépített lemaradással duplikálva a mastert, brr), vagy amikor POP3-mal használjuk a levelezést, amit remélem 2014-ben már senki sem csinál.
  3. Aztán pedig vannak a “határon mozgó” adatok: ilyennek tekintem a chatet, a blogot, személyes fotókat, jegyzeteket, stb. Ezeknél fennáll a választás lehetősége, nem is feltétlenül vagyunk egy-egy társadalmi elvárás diktálta walled gardenbe kényszerítve, mégis megvan bennük a walled garden veszély, a felhő jelenség (pl. megszűnő Catch Notes, ugye), a duplikálás veszélye — ha nem vigyázunk, összekutyulódik az egész.

Attól függetlenül (persze majd erre is kitérek), hogy adott feladatra felhő- vagy “vasalapú” szolgáltatást használunk (vagyis pl. levelezésre Gmail vagy saját szerver), és talán itt következik a posztom témamondata:

Fontos, hogy feltérképezzük az online életünket felépítő komponenseket, építőkockákat, és meghatározzuk ezek magasszintű architektúráját.

A Kolab projektben felmerült egyik probléma kapcsán jöttem rá, mennyire fontos ez: bár a levelezésem Kolabon van, a Gmailemmel (korábbi levelezés megoldás ugye) együtt jött a Hangouts, amit jelenleg Kolabon nem tudok duplikálni. Miért fordult ez elő? Mert eszembe se jutott. Miért? Mert nem voltam felkészülve a létem adatmodelljével, amikor belevágtam a projektbe! Az ember nem is látja, hogy mennyire függ egyik adata a másiktól, amíg el nem kezdené őket szétválasztani valami mentén.

Ennek kiküszöbölésére hétköznapiasan fogalmazva a következő lépcsőket kell végigjárni:

  1. Gondoljuk át hogy milyen fajta adat entitások fordulnak elő az életünkben (pl. “levél”, “tweet”, “fotó”, “kontakt”, stb.), írjuk le amennyire teljesen csak lehet.
  2. Szépen tegyük oda mindegyik entitás mellé hogy milyen rendszerben generáljuk az adatot, ő a master adatkomponens, logikai.
  3. Érdemes azt is feltérképezni, hogy adott masterről milyen más rendszer készít másolatot, transzformálja, vagy egyszerűen csak transzferálja.

Ha ezzel megvagyunk, kész van életünk adat entitás/komponens katalógusa, és kezdődhet az érdemi munka:

  • az adatfolyamok, ha úgy tetszik: saját folyamataink tisztázása, a mastership-ek definiálása;
  • a fölöslegek, duplikát masterek eltávolítása, kiküszöbölése;
  • és ami miatt számomra az egész gyakorlat jelenleg fontos: annak felmérése, hogy milyen adat esetében tudok esetleg szabadabb, biztonságosabb, nyíltabb alternatívát felhasználni.

Azt hiszed ez pikk-pakk megvan? Nos, akkor vágj bele!  Én legalábbis ezt fogom tenni, aztán haladok tovább: meghatározom az alapelveket, a komponens interakciókat, létrehozok mátrixokat, mely kaland végén egy jól definiált szolgáltatáskészletet fogok tudni használni mindenféle adatigényem kielégítésére. Épül-szépül a capability!

Következő rész >>

Google Nest.

https://twitter.com/lipilee/status/423413596375511040

Részben, de nem teljesen értek egyet Ben Thompsonnal Google-Nest ügyben:

  • Igen, a Google keres(gél)i az irányt a hirdetésből továbblépésre, a “valóban fasza consumer device” piacra. Erről szól szerintem mára (a rövidtávú szabadalmi vonal mellett/után) a Motorola (látszik, hogy szabadjára van engedve ott az alkotószellem mostanság), és erről szól a Nest.
  • Nem kell (egyelőre) elhinni, hogy most már a Google-nek szenzora lesz a lakásunkban slash össze kell majd kötni a Google+ accounttal slash SkyNet. Ez egyelőre biztos nem direkt szándék.
  • Egészen biztos viszont, hogy a know-how cél volt a felvásárlással. Amit ehhez én hozzáteszek: nem csak a “valóban fasza consumer device” gyártás know-how-ja, hanem a szenzoros adatból használható adat és -bányászata témakörben is.

És engedve a szenzációhajhászásnak (ne vedd komolyan): marhára kíváncsi vagyok, hogy mit főz a Google mondjuk 10 éves távlatra! Ray Kurzweil, Andy Rubin, robotikai felvásárlások, és most a Nest?! What is going on, nemigaz?!

ReManDroid.

2013-12-07selfie500x250Anno 2010-ben Kobak elindította a ManDroid.hu-t, a The Setup mintájára: négy egyszerű kérdést tesz fel a magyar online élet ismertebb alakjainak (Ki vagyok és mit csinálok? Milyen hardvert használok? Milyen szoftvert? Milyen lenne számomra az álom setup?), azok válaszolnak, és hilarity ensues. Most, 2013-ban a 2010-es embereket újra megkereste, feltette ugyanazt a négy kérdést, a válaszposztokat pedig adventi naptár jelleggel, naponta jelenteti meg. Benne voltam a 2010-es adagban is, a mostani “ReManDroid” válaszaim pedig épp ma mentek ki — de nem is ezért írom ezt.

Azért írom, mert élvezetes olvasni ezeket a válaszokat. És azért is, mert nagyon érdekes trend figyelhető meg:

Míg 2010-ben az emberek nagy része a “Milyen lenne számomra az álom setup?” kérdésre valós válaszokat, konkrét setupokat tudott megnevezni, 2013-ra ugyanezek az emberek tipikusan elégedettek a használt technológiával.

Ez több dolgot jelent(het):

  • Egyrészt 2013-ra tipikusan gyorsak lettek a dolgok, és a használt ezközeink kábé mindent tudnak, amit kell.
  • Másrészt 2013-ra olyan szinten absztrahálódott a software stack (jaj: szóval mindenki webes appokat használ leginkább), hogy a fenti hardvereken minden letisztultabb, eleve gyorsabb, jobban működik, “hordozható” (mármint az adat meg a beállítás) — tényleg a web lett a platform. (Még ha zárt is mint a kurvaélet csuda.)

Akármelyik opció is az igazi ok (sejtés: nyilván a kettő kombinációja), tegyünk egy lépést hátra, és vegyük észre, hogy bár rinyálunk (időnként) az eszközeink miatt, három év alatt akkorát fordult a világ meg a technológia, hogy az alapvető elégedetlenségből, hiányérzetből alapvető elégedettségbe érkeztünk!

Ha amerikai lennék, és ezt a bejegyzést 2 héttel ezelőtt írnám, azt mondhatnám: hálás vagyok, hogy ez bekövetkezett. De persze magyar vagyok, nem adok hálát, és ki kéne találnom valami frappáns rinyát.

De nem tudok.

Miért Firefox OS?

Régóta érlelem a fejemben ezt a posztot. Régebb óta, mint hogy a Mozilla csapathoz csatlakoztam önkéntesként, hiszen nagyjából amit leírok benne, az váltotta ki a lépésemet. Most a Mozilla Summit-on adekvátnak érzem az időt, hogy végre leírjam: miért kezdtem el a Firefox OS-szel foglalkozni, miért érzem úgy, hogy sikeres lehet, miért érzem úgy, hogy szükség van rá. A poszt helyenként (vagy egészében) technikai lesz, elvégre olyan téma ez, amiről 2002 és 2006 között írtam legutóbb sokat…

Jó ideje ül egy bogár a fülemben azzal kapcsolatban, hogy (röviden) az internet és cyberkultúra (eredeti értelmében) amit továbbadunk a gyerekeinknek, az vajon jobb-e, mint amit kaptunk.

A bogár a fülemben azt mondja, nem.  Bővebben…

Kinn a farkas, Bentley, avagy kerékbilincs és a read-write culture.

Szóval az totál béna, hogy a 444.hu szerint a közszolgálat (vagy mi) abban merül ki, hogy livecamezünk egy Bentley-t. Értem én, hogy bennem a hiba, és ez a médium már a Tumblr-, meg Facebook-generáció információbefogadó-képességét hivatott kielégíteni, az pedig ez; persze lehet, hogy én értem rosszul, hogy Index- és Origo-kompetitornak tekintem, és nem Velvet-kompetitornak — ez utóbbinak végülis nem rossz, kismagyar trashblog, nagybetűs címekkel.

Az viszont, hogy 2013-ban kikúrsz egy webkamerát az ablakba for no good reason (illetve hát: for random reason), és 2100-an nézhetik ingyen, ahogy egy Bentley kerékbilincset kap… szóval az, uraim, fantasztikus. Read/write media at its (almost) best, morzsoljunk el egy könnycseppet azokért a szabad szoftver- és szabad információ-forradalmárokért, akik ezt lehetővé tették nekünk, és harcoljunk, hogy a net legalább ennyire szabad maradjon — de inkább még szabadabb, mondjuk mint a kilencvenes évek közepén-végén.

És képzeljük el, mi lenne, ha a magyar sajtó ugyanilyen kreatívan használná ezeket az eszközöket… na, tudjátok… a hírekhez.

Tanulóprojektek.

Munkám során gyakran találkozom emberekkel, ugyebár. Az említett emberek között sok olyan felvételiző van, akik teljesen pályakezdők, és fogalom nélkül vannak atekintetben, hogy mi fán terem egy projekt, mit csinál egy PM, egy BA (persze ez gyakori probléma az ipart sok éve űzők körében is, lásd még azt a tipikus magyar felfogást, hogy a PM a BA “fölött” van, és több évi BA tapasztalattal az emberből PM lesz), és hány lába van egy metodológiának.

A jelentkező hozzáállásától függően van, akit kidobok mint macskát sz különösebb kommentár nélkül hazaküldök, ne raboljuk egymás idejét; vannak viszont, akiken egyértelműen látszik, hogy szomjazzák ők a tudást, csak hát kikerültek a csodálatos magyar felsőoktatás langy öléből zéró tudással (ja nem bocs: ismerik a Kirchhoff-törvényeket és tudják, hogy minden építész/gépész/villanyos/műszakimanáger fasz (forráskartól függően ugye)), és azt se tudják, hogy merre keressenek.

Nekik szoktam mondani, hogy egyrészt persze

  1. olvasni, olvasni, olvasni, másrészt viszont
  2. csinálni, csinálni, csinálni! Bővebben…

Saját photosphere-t minden Street View-ra!

screenshot.16-05-2013 11.08.53

Előszó: a következő bejegyzés tipikus példája annak, amikor valamit kipróbál/felfedez az ember, gondolkodik rajta, majd megírja, és mielőtt véglegesítve kiposztolhatná, jön egy Google I/O, és ott kb. ugyanazt bejelentik. Hát nem dühítő? Megosztom 2 okból: egyrészt talán nem mindent jelentettek be, másrészt: a cikk tárgyát képező futás tegnap, azaz május 15-én reggel 7-kor esett meg, kb. 10 órával a Google I/O előtt. Vélhetően teljesen véletlenlü találtam rá egy órákkal azelőtt aktivált új funkcióra. Ezért egyedül megéri!

Tegnap reggel futás közben csináltam egy photosphere-t. Az Android 4.2.2-ben ez ugye gyerekjáték, és amióta utoljára próbáltam, szerintem még fejlesztettek is rajta, sokkal jobb minőségű lett (az előző próbálkozás ugyanezzel a telefonnal (Galaxy Nexus) eléggé szétcsúszott). Miután megcsináltam, megosztottam (hiszen a magyarok ilyenek, megosztanak): Google+, Instagram (oda egy tinyplanet verziót), és…


Google Maps. Ti tudtátok, hogy lehet ilyet? Nekem azt hiszem most kattant össze, hogy merre mutat ez.

Bővebben…

Fast thoughts for Fast for Facebook.

Paradox módon a Fast for Facebook az az app, ahol nem érdekel, ha a tinelineom tetején van egy reklámcsík. (Pedig egyébként nagyon kényes vagyok erre.) A Facebook úgyis spamgyár, nem mindegy? Nem is vagyok különösebben motivált hogy megvegyem a fizetős verzióját. Rossz fejlesztői döntés volt odatenni? Then again, a srác Facebookra fejleszt bármit, szóval hogy lehetne jó döntés bármi…

Firefox OS: rapidvélemény hands-on után.

2013-03-17_firefoxos

Még szerdán, a Telenor Okostelefon Akadémián nyomkodtam meg néhány Firefox OS-t futtató gépet. Nem kerítek nagy feneket neki, és nem is emlékszem mit mondtam (vagy ami még jobb: írtam) esetleg korábban a Firefox OS-ről amit most majd az orromra húztok, de a mostani tapasztalatok alapján jó ötletnek tartom, és azt mondom, hogy van jövője, sőt: a WP8-at szerintem úgy egy negyedév alatt le fogja nyomni (easily), amikor megjelenik. Lássuk tehát röviden-tömören. Bővebben…