speak no evil

A Magyar Kerékpárosklub által megfogalmazott és követett szabályok:

• Lehetőleg kizárólag az úttesten, kerékpárúton közlekedem, mert tudom, hogy ott nagyobb biztonságban vagyok, mintha járdáznék, és mert ott nem zavarom, veszélyeztetem a gyalogosokat.
• Ha a járdára kényszerülök (mert nincs hely az úton, vagy kisgyerekekkel megyek stb.) vendégként viselkedem.
• A járdán nagyon óvatosan és lassan tekerek, együttműködően közlekedem. Igyekszem kitalálni, hogy az előttem gyalogló merre fog lépni, jelzem, hogy jövök, de nem „csengetem” le őket, és nem szlalomozok közöttük. Ha elengednek, megköszönöm, elnézést kérek, ha zavartam, megijesztettem őket.

…
Challenged, Peter offered to undergo ordeal by fire to prove that he was divinely guided. Being in Biblical lands, they chose a Biblical ordeal: Peter would pass through a fiery furnace and would be protected by an angel of God. The crusaders constructed a path between walls of flame; Peter would walk down the path between the flames. He did so, and was horribly burned. He died after suffering in agony for twelve days. There was no more said about the Holy Lance, although one faction continued to hold that Peter was genuine and that this was indeed the true Lance.
…

Forrás: Wikipedia — Siege of Antioch.
(Also: Sacred Destinations — Antioch.)

Az utóbbi 2 hétben kb. 2-3 naponta fellépő fejfájás végre elég motive volt ahhoz, hogy elmenjek szemüvegológushoz (avagy optikészhez) és megnézessem, hogy wtf.

A lényeg az, hogy öregszik a szemem és az eddigi dioptriák mellé most prizma és cilinder is bejött (ennél már csak a Kőröshegyi völgyhíd görbül hülyébben), hála a sok számítógépezésnek, stressznek, nemalvásnak, és a kialvatlanul stresszesen számítógépezésnek. Mindez életem (eddigi) legdrágább szemüvegét eredményezi, nem is mondom meg mennyibe kerül. (Sokba.) De remélhetőleg a fejfájásaim elmúlnak.

A vicc az, hogy mindezt a dioptriás bringás-síelős napszemüvegemen is alkalmazni kell, hogy értelme legyen (váltogatni prizmás és nem prizmás között nem nyerő), úgyhogy az még egy összeg lesz, ha a német Adidas központ megmondja, hogy ezzel a modellel pontosan mit lehet amúgy megcsinálni.

És persze ez nem javítja a szememet, csak kompenzál, hogy ne fájjon tőle a fejem. Evileg azonos életmód mellett szépen tovább romlik majd, úgyhogy némi módosítást kell vinni abba, ahogy a gépnyomást csinálom. Pl. igyekszem összegyűjteni a munkával kapcsatos gondolkodnivalókat, és azokat aktív bambulásban végiggondolni, mert az pihenteti a szemet. Aztán a telefonhasználatot, bármilyen okos is az Android, minimalizálni kell, mert kicsi képernyő, közel van, ergo még jobbak fárasztom ezeket a befele néző szemizmokat — ami persze nem azt jelenti, hogy visszaállok Motorola F3-ra, de azt biztosan, hogy itthon inkább netbook és asztali gép lesz használva, a telefon marad úti eszköznek, akkor nézek rá, amikor szükséges. Reggeli kávé netbookkal! És azt is minél messzebbről nézem.

És le kell állnom minden hülye orvosi vizsgálat leblogolásával… ja nem.

(Maga a keret egyébként szakítás az eddig nálam megszokottakkal.)

Adél 12 nap alatt majd’ 1 kilót hízott, most 4400 gramm. Helló, mi?
(Ide tartozik marginálisan, hogy apa 92 kiló körül mozog.)

Próbaidő koncert fotók kerültek fel a Facebook oldalra. A Sad But True-ért elnézést kérek, ilyen szarul még a nagy Lars se tudja eldobolni. Viszont jó volt Chilit énekelni, köszi.

Aztán 15 év és 5 hónap után először elmentem fodrászhoz, és 2000 petákért lekopaszíttattam magam Fabrizioval. A rationale természetesen az, hogy ne Adél nyűglődjön az otthoni hajvágás elengedhetetlen tartozékával, az alsónadrágba jutó 1 mm-es hajdarabbal.

És üröm az örömben anyám izomszakadása, amit a Panda kutyus tetézett egy porckorong-sérvvel, amitől jelenleg (de már operáció után) le van bénulva a két hátsó lába, és csatolt területek.

Ezen kívül nem történik sokminden, babázunk itthon, játsszuk neki a mozgalmi dalokat gitár+2 ének felállásban, fürdetünk, és (tegnap óta) sétálunk.

Időközben (for the record: talán 10-én kedden?) megkaptuk Adél anyaköny viki vonatát (sírós tini távolsági jármű), némi lollipop ügyintézés után. Hol is kezdjem?

Az apaságnak (és a névadásnak) tudniillik idehaza preferenciasorrendje van kéremszépen: van ugye a szent és sérthetetlen házasság, ez oké; ezután (ennek hiányában) következne az apasági nyilatkozat, ha államunk nem szúrta volna be a “regisztrált élettársi kapcsolat” nevű szörnyszülöttet. Ennek érdekessége az, hogy míg a házasságot és az apasági nyilatkozatokat az önkormányzatok tartják nyilván, a reg. élett. kapcs. egy közjegyzők által karbantartott lista, a kettő között semmiféle dblink nincs. Magyar logika ez a javából, pedig még bele se lendültem! (Illetve gondolom közjegyzőlobbi is, hogy nehogy elavuljon egyhamar eme nemes intézmény.)
Ahhoz tehát, hogy a gyermek születési anyakönyvi kivonatát az önkormányzat ki tudja állítani, szükségük van egy igazolásra (dokument!!!44négy) a közjegyzőtől, hogy az anya mással nincsen bejegyzett élettársi viszonyban. (Ezt természetesen az anyának kell kikérni, mert Magyarországon vagyunk, ahol az állam van az emberekért.)

Ezt az igazolást Jul kis is kérte kb. 2 héttel Adél születése előtt, de persze nem ilyen egyszerű!, ugyanis kiderült, hogy az igazolásnak a gyermek születése után kell készülnie, nehogy a raffinált kismama még a gyermek születése előtt gyorsan regisztrálódjon élettársilag valaki mással, 9 hónapos terhesen. (Azért apa szemszögből gondoljuk át ezt is: ugyan apasági nyilatkozatot tettél apaként, ha az anya közben valaki mással közjegyző által hitelesítetten összebútorozik, a gyerek az ő nevén lesz. Illetve gondolom ez joghézag, tehát perelhetsz, sok sikert.)

Tehát let’s recap idáig: anyuka megszüli a gyermeket, majd 1 hetes szoptatós kismamaként elbattyog a közjegyzőhöz kikérni az igazolást, aztán elintézi a születési anyakönyvi kivonatot. Amíg ez nincs meg, természetesen nem intézhet támogatásokat, nincs TAJ kártyája a gyereknek, se adószáma (bár hogy az minek…)

És itt jön az újabb csavar: mert kézenfekvő lenne a fenti probléma megoldására, hogy szoptatós anyuka helyett apuka megy el a közjegyzőhöz az igazolásért. Azt viszont csak közeli hozzátartozó veheti át (az is csak meghatalmazás birtokában). Közeli hozzátartozónak pedig a magyar jog szerint a következők számítanak: apa, anya, testvér, férj, és regisztrált élettárs. Mivel a nevezett igazolást pont arról kérnénk, hogy nincs regisztrált élettárs, apuka értelemszerűen kiesik. És mivel nem vagyok férj, kell az igazolás. Ha férj lennék, nem kellene. Ebbe csak belezavarodni lehet.

Tehát: a magyar jog szerint attól, hogy van egy közös gyerekünk, én nem vagyok Jul közeli hozzátartozója, csak Jul gyerekének a közeli hozzátartozója. Jó, mi?

Úgyhogy az igazolást végül úgy szereztük meg, hogy Jul papája beautózott vidékről, találkoztunk a közjegyzőnél, kikértük (neki volt meghatalmazása) az igazolást (újabb 2200 forint), és mentem intézni az anyakönyvi kivonatot.

Az extra csavar a sztoriban az, hogy ha én, Lippai Gergő odamegyek a közjegyzőhöz és azt állítom büntetőjogi felelősségem tudatában, hogy Jul apja vagyok, vagy akár anyja (következésképp közeli hozzátartozó), nincs módjuk leellenőrizni, csak azt (személyi igazolvány alapján ugyebár), hogy igazat állítok: valóban én vagyok Lippai Gergő. Vagyis a szabélyozás pont azzal baszik ki, akivel a törvény szellemében nem kéne, és pont az ellen nem véd, ami ellen kéne.

Röhej, emberek, röhej.

(Jön majd Adél update is, ma megpróbálom felgönyölíteni az utóbbi hetet.)

Ott tartottam tehát, hogy pont augusztus 7-ére, vagyis Adél hazahozatalának napjára villámháború jellegű muslicainvázió csúcspontját éltük meg a kecóban. Ez azért érdekes, mert abban a 4 napban, amíg Jul nem volt itthon, semmi olyan nem történt, ami ezt a szaporulatot indokolta volna: nem eszem gyümölcsöt, abban a 4 napban itthon mást se nagyon ettem, lévén hogy kb. próbáról kórházba jártam és vica versa, amikor meg nem, akkor a zárszerelőt vártam, önkizárás okán… Szóval tulajdonképpen itthon se voltam, ráadásul egyszer még full takarítás is volt. Ennek ellenére szombat estére olyan szintű volt a muslicahelyzet, hogy konkrétan nem tudtam vacsorázni: kb. 2 másodperc alatt találták meg a muslicák a Majorkából hozott hamburgeremet — félbe is hagytam az egészet.

Lévén, hogy ez all-out war, több fronton indítottam az ellentámadást (bocs, egész délelőtt a zseniális Lemilblogot olvastam): először is (tüzérségi alapozás végett) utánanéztem a neten olyan muslica- (aka. gyümölcslégy-) csapdának, ami nem tartalmaz vegyszert, nem kell kifújni, stb. Ilyet pl. a Bábolna Bio gyárt BIOSTOP® gyümölcslégy csapda néven, el is szaladtam (Praktikerbe) és vettem 4 db-ot, darabonként azt hiszem 1390 forintért. Ezek a csapdák elég hatékonyak: az első kitett darab 1 nap alatt kb. 100 darab körül fogott, masszív fekete csík volt a csapda ragacs részén. Felbátorodva stratégiai pontokra kihelyeztem a maradék hármat is, és elmondhatom, hogy mind a négy darab a várakozásoknak megfelelően teljesít, és csak közvetlen közelről érezni a meglehetősen orrfacsaró aromát, ami a kis buzi muslicákat odacsalogatja, remélhetőleg egytől egyig.

Ezután jött a java, a gyalogsági támadás: fogtam magam, és naponta 1-2-szer porszívóval beszívtam annyi muslicát, amennyit találtam. Szerencsére valamiért többnyire fehér, vagy üveg felületekre szeretnek ülni (tisztelet a kivételnek, de azokat is megtalálom; népszerű utolsó muslicamondat lehet az “ez itt barna felület, itt biztos nem látnak meg minket!”), úgyhogy az embernek annyi a dolga, hogy némi teniszkönyököt kockáztatva porszívóval a kézben szívja be őket a pafonról, ajtókról.

Az első csapás porszívózás alkalmával csak a nappali/konyha helyiségünkben több, mint 100 kis dögöt szívtam be (100-nál hagytam abba a számolást), a teljes lakásra szerintem 3-400 darab jutott. Későbbi napokban sokat javult a helyzet, de helyiségenként 10-20 darab azért megvolt. Ez a porszívós eljárás kalligráfióhoz hasonlatos mozdulatsorokat tanított nekem, kb. a harmadik naptól már röptében le tudtam követni a muslicák dogfight technikáját, persze az tovább tart, úgyhogy jobb szerettem a hangárban szétbombázni őket, mint a németek a francia légierőt.

Harmadik lépés: profit pedig (stabilizáció?) a nyool helyének kitakarítása volt, az itt található Al KaiMuslica kiképzőtáborok felszámolásának céljával. Ez a projekt az Adélvárás utolsó időszakában kicsit megcsúszott, úgyhogy amúgy is ideje volt.

És persze az új közigazgatás felállítása: minden este minden koszos edény behelyezése a mosogatógépbe és a mosogatógép lezárása éjszakára, a nagy konyhai szemetes teljes kiiktatása, a kis konyhai szemetes levitele esténként (de legalábbis a terasz, mint bufferzóna használata reggelig), pultok letörlése, stb.

Az eredmény: jelenleg majdnem muslicamentesek vagyunk (ami valószínűleg a normális állapot), nem beszélve arról, hogy rend is van a lakásban. A muslicacsapdákban már elég teltház van, de a bennük levő lötyi alapján még simán működni fognak 2-3 hetet — remélhetőleg annyira nem is lesz szükség, lehet őket hamarabb kidobni.

A kisasszony megkezdte a kajálást as I hear (csak szombaton jönnek haza), egyébként aranyosan nyugodt és szemlélődő az idő nagy részében. Képek erre és erre az utóbbi két napból, illetve íme az első videó: