My year in cities, és 2010 init.

BÚÉK, baszki, blog túrás.

(Update: Betettem a magyarokat is, na.)

Kottke meg Józsi alapján my year in cities meme, with a photogenic twist:

Budapest, HU (hometown)
Celje, SL
Leányfalu, HU (kórus, többíz)
Teddington, UK (meló)
Szentendre, HU
Gyula, HU
Párizs, FR (hosszú út végén)
Rimini, IT (kórus)
Amszterdam-Hága, NL (meló)
Héviz, HU
London, UK

A híres Triumvirátus, plusz Endrú, filmen.

Facebookon már volt (Szilvinél is, nálam is), de ez akkora kordokumentum, hogy itt is meg kell hogy említsem. Szóval Fliegauf Benedek 2005-ös filmje, a Pörgés, 2:45-től 3:24-ig olyan sztárokkal, mint (perspektivikus sorrendben, elölről hátra) Endrú, Baltsy, Bata, meg a 24 éves lee rasztával (ott a bal felsőben). Nem tudom pontosan belőni, hogy ez hol történhetett: rasztám ha minden igaz 2002 májustól októberig volt (a Frankhegy második napjáig, amikoris Ubi kopaszra nyírta a fejemet), tehát 2002 nyara lehet valahol. De blognak tekinthető életnaplót csak 2003 januárban indítottam (vagy ha volt valami korábban, mint ahogy erre van utalás, akkor az sajnos nincs meg), fotóblogot csak 2004 januártól, a gallery-k közül pedig csak a 2002-es Solipse releváns valamelyest (amiből legalább kiderült, hogy tuti a 2002), úgyhogy az emlékeimben kéne kotorászni 7 év távlatából, de akkor éppen elég sokat partiztunk, úgyhogy ez aztán konkrétan bármi lehet — majd update-elem a postot, ha a sztárkollegákkal visszafejtettük.

Benedek mindenesetre jó sokáig, kb. 3 évig ült az anyagon. Felmerül a kérdés, hogy vajon Zányi Tamás felismert-e, amikor vágta a cucchoz a hangot.

(Az meg, hogy támogatta a Mozgókép Közalapítvány, hát… ne rontsuk el a post nosztalgikus hangulatát.)

Meet lee.

Hektikus az élet, de pár helyen belém lehet botlani, ha nem vagy elég óvatos, figyelj:

  • Most hétvégén (október 31-én) a Magyar Android Portál színeiben (mámint nem úgy, hogy ződ) részt veszünk (kobak, lapaj és én) a 2009-es Szabad Szoftver Konferencián. Tipikusan az Androidos paneleken lehet minket megtalálni: 11:00-11:42-ig (lol) az IB025-ben, 12:00-12:25-ig pedig az IE218-ban. A kettő között pedig valamely random helyen iszunk valami random italt a szabadságot (as in free speech) és sört (as in free beer) kedvelő haverokkal, keresd a Super Mario-s pólót!
  • November 4-én a Városminor békekülönítménye (a Városminor Békemókus) énekel majd ezt-azt a The World March (for Peace and Nonviolence (of Ulm)) budapesti sétájának egy állomásán, ami minden valószínűség szerint a Budai Vár déli rondellája lesz. Madrigálok, modern vallásos dalok, country — lesz itt minden! (Ami 6 ember által elénekelhető.)
  • Ezután már csak november 21-én 28-án leszünk láthatóak, a Kodály versenyen, természetesen mint full ‘Minor.

Gyere és találkozz, hogy én is találkozzak!