LG Viewty. (Nem teszt.)

Felcsigázott az LG Viewty. Köztudott tény, hogy évek óta ugyanazt az ócska Nokiát nyúzom, mert egyszerűen nincs olyan, ami tudna mindent, ami nekem kell. (És akkor persze arról még nem is beszéltünk, hogy olyan sincs, ami nem vendor lock-in, ugye.)

Ettől függetlenül azért megnéztem ezt a kis cuccot, mert érintőképernyős, á la iPhone, és szerintem néz is ki olyan jól, de persze erről nem érdemes vitatkozni.

  • A weboldal Sun szerveren fut, nem mintha ez releváns lenne.
  • Szomorú, hogy a mobilboltokban milyen állapotban tesznek ki ilyen kütyüket. Én éppen T-Mobil üzletben néztem meg, és hát a kamera le van ragasztva celluxszalbazmeg, hogy a köcsög magyar ne forgassa csak úgy, persze le van láncolva, és valami csoda folytán (nekem több szerencsém volt, mint Willnek) volt benne akksi és nem csak képernyőre ragasztott fólia – elvégre ennek a telefonnak a képernyője a lényege.
  • Ami nem is ártott, mert így láttam a legnagyobb baromságot az eszközben: hiába az érintőképernyő, hiába az iPhone-osan faszányosan gördülő menük, ha közben SMS- meg jegyzetíráshoz egy számbillentyűzetet dob eléd, amin aztán ugyanúgy kell pötyögnöd, mint ha tényleg számbillentyűzete lenne: b betű 2 pöty, stb. — mi értelme a tartalom szerint változó kijelző-beviteli mezőnek, ha ilyenkor nem egy rendes szöveges billentyűzetet kapsz?

Valaki Viewty-tulaj, lehet ezt állítani valahol? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ekkora baromságot csinált volna az LG. (Vagy a Symbian, vagy aki fejlesztette az ui-t.)

Update: És tényleg nem! Köszi Malasz, akkor most meg kell egy ilyen kütyü, vagy mi.

Telefon.

Nem teljes 2 napot bírt a W220, hol tölt, hol nem, de inkább nem, nekem pedig ilyen telefon nem kell – kuka. (Illetve vissza a feladónak.)

A talán nem is olyan átmeneti megoldás a régi (2-3 éve használtam tán?) Siemens S55-öm lett, amit anyám a sötét jövőre gondolva (és milyen helyesen tette!) eldobozolt, most pedig a dobozból elővéve majdnem teljes akksitöltéssel 0 másodperc alatt használhatóvá tettem.

A telefon a régi telefonok sebességét hozza: gyorsabb, mint a mai csodák, az SMS-t megírni snap, élvezet használni, komolyan. Részemről a Siemensnek meg van bocsátva a Combino, meg a korrupciós botrány, ami persze Magyarországra pont nem ért el *wink*.

Volt egy Motorolám negyed óráig.

De olyan szar a billentyűzete, olyan lassú a szoftvere (és a beszélgetést még nem is próbáltam), hogy valószínűleg inkább visszaállok a Nokia 2600 csodára. Céges telefon, mindegy melyiket használom.

On another note (nem rinya, csak megjegyzem), tegnap olyan szinten áztam szarrá, hogy még a Bagaboo is beázott kicsit, pedig nem szokása. A vihar másodpercre pontosan akkor kezdődött, amikor kigurultam a mélygarázsból, és másodpercre akkor végződött, amikor beléptem a próbaterembe. Azt hiszem, valami motion detection weather trigger lehet a bringán. A pénzem még ma is át van ázva teljesen, és névjegyek, TB-kártya, minden, ami a Jules Winnifield modelben van, a próbateremben pedig egy jó nagy tócsa maradt alattam.