Hagyjatok.

Liszt Ferenc tér, szemerkélő eső.

Lassan végképp semmi okom nem marad, hogy azokra a helyekre lemenjek.
Mi lesz itt.
Magamnak köszönhetem?
Igen.
Rossz ez nekem?
Nem egyértelmű.
Jó ez nekem?
Az meg végképp nem egyértelmű.
(Vagy az első se egyértelmű? Ez se egyértelmű.)

A fülemben István a király (“Államalapító Szent István a király”) szól, innen a hagyjatok. Senki ne ismerjen magára, nem a lelkivilágomat vetítettem ki. (Nem a lelkivilágomat fogom, és nem középiskolás fokon, vetí teni.)