Vége van a nyálnak.

Esztergom: summer leaves.

Elég fejfájós nap ez is. Egyrészt van valami hülye fejfájásszerű élmény a fejemben (hol máshol) napok óta, másrészt ez a HUP-os álláshirdetős szarság nem tett jót a kicsi lelkemnek. Managernek lenni (ja, említettem már?) szar, ezt mindig tudtam. Szedem össze a gondolataimat, hogy megírjam az idevágó emailt (miszerint leszek manager, de fizessék meg), addig meg kevés pénzért vagyok manager és chief, szóval double work single income, és legfőképpen, bár ennek itt semmihez semmi köze, single life, bázerg.
Ma este mozi a program, valami buzis filmet nézek meg két csajjal – azt hiszem, ennél nagyobb buziság kevés van, ja még egy buzi attribútum: Kultiplexben történik majd a nagy esemény. Teljesen egyértelmű, hogy buzinak fognak nézni. Pedig csak egyedül vagyok.
Kedvem sincs nagyon hozzá, illetve kedvem még úgy lenne, de a sok negatívummal: esőben mászkálni, továbbgörgetni a munkailag elhavazottság aggasztó tényét, fejfájósan beülni egy olyan helyre, ahol szar a kivetítő, nincs nacho sajtszósszal és kényelmetlenek a székek, szóval így már azért árnyaltabb a kép.
Tegnapra visszautalva annyi az újdonság (családtegok, figyelem), hogy kész a bringa. Első-hátsó kerék, váz, csapágyak átcsekkolása, váltóállítás, plusz bónuszként egy új lakat: 10100 Ft. Teljesen korrekt, és ezzel az elütős sztori legutolsó darabkája is a múlté lett. (Kivéve a tényt, hogy azóta kicsit jobban fosok az utakon, gyalog is. No good, de majd elmúlik.)

(Most kinéztem az ablakon, és megint elidőztem a “de fos idő van” gondolat mélységein.)

A tegnapról még (valamint, de hát ezzel nem kezdünk mondatot) annyit, hogy Ubi már látszólag jobban van, köszöni szépen. Nem érte semmi baj, csak a szokásos szubkultúrális szarság. (Magyarul: kidobatott. Mármint dobták, érted.) Fröccsök mellett a Ráckertben egymás kapcsolatait elemezgettük. (Mármint a volt kapcsolatokat – mást nem tudunk felmutatni.) I can tell ya, két “vice házmester” után kezd komikusnak tűnni a dolog. Tök jó, hogy nem kell éjszakánként autózgatnom.

Az időjárásról:
City: Budapest:
Last update: Wed, Jul 28 / 17:30
Conditions: Moderate rain
Sky: Scattered clouds
Temperature: 13.0° C
Dew point: 12.0&deg C
Humidity: 93%
Wind: Northwest / 16 kph
Pressure: 1016.57 hPa
Visibility: Unknown
(Brought to you by Weather Report 2.4.2.)

Mai borongós postunkat olvashatták.