Hajszolt nap, de squash a vége.

Sőt, hajszolt hét! De ez persze így van jól. Annál, hogy sok dolgod van, csak az a rosszabb, ha nincs sok dolgod. (Eredetileg: annál, hogy adóznod kell, csak az a rosszabb, ha nem kell adóznod.)

Lássuk, mi történt a közelmúltban, amióta.

Még vasárnap megadta magát a konyhai csap tömítése, konyhabútor kisebb mértékben eláztatva, vizesember jövő kedd körül jön, addig, nosztalgia megural, a fürdőszobában mosogatás. Ügyesen bevállaltam a mai mosogatást, pedig Jul ügyesen halat főzött, aminek a szagától is rosszul vagyok, de nem nyavajgok, túlestem rajta.

Kedden jót óraadtunk a CEU-n, jövőre ugyanitt, ugyanarról.

Szerdán csupa konstruktív céges dolog (félreértés ne essék, nem szerdán kezdtem dolgozni), jövőbe mutatunk. (Hoppá, egy jó mottó.)
A konstruktív dolgok egyike, hogy felemeltem végre a bringa nyergét, és ezzel 137%-kal nőtt a hatékonyságom kétkeréken. A probléma a kis vázból adódik: egy idő után mindig leeresztődik a nyereg, és úgy bringázok, mint a dh-s srácok a Városmajor melletti bringaúton. (A fogaskerekűhöz mennek természetesen, az Istenhegyi a másik irányba van!) Amióta megint szabványos pózban tekerek, iszonyatosan megy, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire élvezetes bringázni.

Ma pedig szaladgálás: reggel tárgyalás bringával (élvezet!), aztán Solymár autóval és vissza Budapest, de 17:30-ra már Szóda és tárgyalás, oda jobb híján ismét bringával (élvezet!), autóval sose értem volna oda, és legfőképpen vissza. (Budapesten este 6 körül autóval közlekedni, hülye vagy?) Utána rongyolás haza, mert 19:00-tól a Rózsadomb Centerben squash a magyar webkettő pápájával (így jó, Geri?), amiből kiderült számomra, hogy

  1. lassú vagyok (ezt mondjuk tudjuk be a bringázásnak);
  2. elmúlt a labdaérzékem;
  3. nehéz az ütőm és nem bírja a csuklóm, mert
  4. nyilván szar a technikám.

(Milyen vicces lenne, ha a <ol> html tag mintájára lenne <lol> html tag is.)

Ettől függetlenül jót mozogtunk, jövő héten már jobban megy majd.

(For the record, upgrade-eltem a wifi routeremben a firmware-t, és az ígéretekkel ellentétben nem működik repeaterként, pedig már vérmes reményeim voltak.)

Mindeközben megnéztünk a Deja Vu (márcsak céges lelkiismeretből is) és a The Island című filmremekeket – mindkettő alsóbb “egynek jó” kategória, totális közepes (persze Tony Scott, meg Michael Bay, szóval mit várok), bár itt emelném ki, hogy Scarlett Johansson összetettben talán korunk legjobb celebrity csaja, miccsoda bula! Persze Keira így meg úgy, de azért lássukbekérem, hogy Scarlettugye. (Tony Scott mondhatta ezt a mustert megnézve, hogy “hát, srácok, ez elég Scarlett.” Bocs.)

A másik vidámságom pedig, hogy újra látóterembe került a Before the Rain, amit még egyszer sem láttam (állítólag pedig igenjó),

viszont a filmzenéje atom,
úgyhogy most azt hallg atom.

(Ismét elnézést kérek.)

Ja, és megindult a szokásos félévi CM-turbózás. Ennek első lépcsőjeként került a site alá 5-ös PHP APC-vel (ideje volt!), kisöprögettem kicsit az adatbázist, simogattam kicsit a MySQL configot (főleg az InnoDB részét), aminek eredményeképpen megint gyorsabb lett a cucc. (De még nincs vége.) És amint látom, a srácok kitették a virágos dizájnt, hova fejlődünk, hova fejlődünk!

Valamint ha nem vigyázok, mindjárt lesz RSS feed a see no evil galériákhoz. (Ez még still to come.) Update: Akkor ez is megvolna.

6 hozzászólás “Hajszolt nap, de squash a vége.” bejegyzéshez

  1. tegnap lattalak a szodaba hogy Kristoffal beszeltel, azaz o beszelt hozzad :)
    amugy eddig is volt RSS a galeriahoz, most mi valtozott, az hogy feedburneres lett?

  2. 137%-ra nőt; nem ezt akartad írni? Persze, jó az a 237% is, de annyira szarul nem állhatott.

  3. gergely, a galériákhoz volt RSS, de nem volt propagálva. (aki ismeri az eSPG-t, az tudhatta, hogy hol van.) ja, és jut eszembe: nem működött, mert bugzott. most már unbugzik.

  4. Ha meg tudod szerezni a Filmet ( mert ugye a zene tőlem :-) vevő lennék rá.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.