Music management and playback.

Elkezdtem használni a Rhythmbox-ot, mint asztali zene megoldást. Tökvéletlenül egyébként: betettem egy Beethoven szonátás CD-t, és megtetszett, hogy egyből leszedte hozzá a borítót, címeket, mindent. Tudom persze, hogy ez nem új dolog, de eddig nem érdekelt engem ilyesmi. Tekinthetjük a desktoposításom egy újabb lépcsőjének ezt, korábbi lépcsők being a Compiz használata, Trackerd (vagyis az indexelt filerendszer) beizzítása és általában a Gnome filekezelőjének használata (terminál helyett), és végső soron ide tartozik az is, hogy Pidgint használok IM funkciókra Bitlbee helyett. És talán oka lehet a dolognak, hogy 2 GB memóriával az embert már nem érdekli annyira a RAM-spórolás: 90 megát zabál a médialejátszód? Röhej, de kit érdekel. 40 megát zabál a sztikinóc appleted? Röhej, de kit érdekel. És így tovább. (Azért az F-Spotra még nem tudtam rávenni magam fotószerkesztés és -management ügyben.)

Persze használat közben ismerszik meg a Rhythmbox:

  • Kezeli a webrádióimat, yay.
  • Suspend után nem mindig kezeli a webrádióimat, un-yay.
  • (Szóval időnként bugzik, na.)
  • (Pl. Visualization bekapcsolásakor is néha.)
  • Fasza lenne, ha lenne benne mindenféle jóság, mint az (egyébként más szempontból no-go szinten szar) Exaile-ban: Streamripper, Icecast broadcaster, Alarm…
  • Van benne Magnatunes és Jamendo, tudok zenét venni, ha akarok.
  • Van benne Last.fm, amit eddig nem nagyon használtam, majd most meglátom.
  • Egyből és könnyen tudom grabbelni a CD-imet (eddig abcde-vel csináltam parancssorban, ami egyébként hasonlóan egyszerű). Döntés született arról is, hogy mostantól FLAC-ba grabbelek, mp3 minőségen mosolygok.

Na de a lényeg: kb. 11 éve megalapozott, időnként meglehetősen rosszul taggelt mp3-gyűjteményt egy ilyen music management szoftverrel használni kín (nehéz döntés, hogy a “01” című számot hallgassam, vagy inkább “Artist” összes darabját), ezért vagy kitörlöm a régi mp3-maimat (nem), vagy betaggelem őket. Ez utóbbihoz hatalmas segítség (pár hasonló app kipróbálása után) az EasyTag nevű eszköz: amennyire tudja, felismeri, hogy mi történik adott folderben, betaggeli neked a számaidat, javítja a fileneveket, stb., és ahol ez nem sikerül neki, ott CDDB alapján meg tudod tenni vele.

easytag

A gyűjtemény méretégez képest gyorsan lehet vele haladni, és ki lehet takarítani a tag adatbázist, bár pl. a Rage Against The Machine album kommentjét meghagytam: “Viva la anarchia”. Mosolyt csalt az arcomra.

Lehet, hogy a Rhythmbox és haverjai nem tapadnak meg végül a desktopomon (for the record, Banshee és Exaile az “indultak még” kategória, különböző okokból estek ki), de ez a taggelés akkor is hasznos a jövő szempontjából.

Update: Azért vannak vicces bugjai a Rhythmboxnak: van egy szám, “01 – Saliva – Superstar.mp3” filenévvel. Ezt így, ebben a formában nem tudja értelmezni a R.b., “Gstreamer error – file a bug” hibaüzenettel szomorít. File újrakódolás (mert gondoltam hibás mp3-ról lehet szó) nem segített, ezzel szemben a file átnevezése megoldotta a dolgot. Most “01 – Saliva-Superstar.mp3” néven van bent a gyűjteményben, így már jó. Az a éleményem, hogy LOL.

8 hozzászólás “Music management and playback.” bejegyzéshez

  1. Én pár napja az új Banshee bétát használom és szerintem sokkal jobb mint a Rhythmbox! Főleg, hogy nem csak a zenéket hanem a videókat is lehet vele kezelni.
    Az EasyTag-et meg most azonnal kipróbálom, mert én is rengeteget szenvedtem mire sikerült rendbe rakni a zenéimet (:

  2. Rhythmbox: a gedit-hez hasonlóban Pythonban pluginelhető (inkább megállapításként mint – vagy +)

  3. okok, tudom hogy nem gtk-s progi, meg ilyenek, de amarokkal tag-et kezelni a legkönnyebb :D regen easytag-el hulyeskedtem en is…de minek, ha lehet egyszerübben meg atlathatobban –> gyorsabban???

  4. mindig csodalkozom hogy mert szivatjak magukat az emberek gnome-al amikor kde-ben mar reg kesz vannak azok a progik amiken csodalkoznak a gnome-os felhasznalok…ez nem egy kde vs gnome parbajra valo felhivas akart lenni amugy :)

  5. FLAC az zsir. Bar en csak komolyzenet tartok abban. A tobbi meg elfer 192 kbit-es mp3-ban. Nem veszek eszre kulonbseget (persze nem csucs hifi-n hallgatom)

    FLAC azer’ is zsir, mer’ nem zabalja a procidat dekodolas kozben annyira. Persze 2gb-nal kiterdepel :D ?

  6. rebegin, gergely: mert a KDE ronda és nem tudnék átszokni rá. és mert (részben emiatt) nem ismerem a KDE toolokat, és mert eddig nagyon jól elvoltam a parancssorban :)

  7. gnome melle enis amarokot hasznalok, teljesen bevalt.

    es egyebkent kezdek visszaterni az irssi-re, mer; azzal telefonrol is tudok… :)

  8. lipilee: hat alapbol tenyleg rettenet ronda, de par kattintassal olyanna teszed amilyenne akarod kcontrol-ban, nekem is az elso dolgom ez…amugy mint asztalkörnyezet nem adja nekem sem már KDE, xfce rulez, de amarok, krusader, k3b, gwenview, smplayer, yakuake prima kis progik, gtk-s megfeleloket nemnagyon talaltam, ami kafa lett volna, pedig kerestem, meg probalkoztam … de hiaba

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.