Az a nap.

Vegyük sorba:

  • Reggel nem volt net és víz. A víz megoldódott, a net nem.
  • Esett az eső. Ez is megoldódott átmenetileg, aztán most megint esik. (Pedig este Halastó/Malomtó!)
  • A KHB netbank kizárt, 3 sikertelen próbálkozás miatt. Tekintettel arra, hogy napok óta a közelében se voltam a netbanknak, kíváncsi vagyok, hogy szimplán a netbank site szart be, vagy valaki épp megpróbálja feltörni/hazavágni a netbank accountomat.
  • A Gázművek (fogaz.hu) pedig meglepett egy 240 ezer forintos gázszámlával. Na ez már nem vicces. Nem tudni, hol a hiba, mert az egészen irreális, hogy a minimális méretű lakás 1 év alatt ennyit fogyasszon. És persze logikusan az következne, hogy majd meglesz a hiba (amit természetesen a fogyasztónak kell megtalálni, mert a Gázművek nyilván leszarja), de az ember csak parázik, hogy mi van, ha mégis összejött annyi fogyasztás (gyakorlatilag lehetetlen), vagy kikerül valami olyan csontváz a szekrényből, ami miatt mégiscsak fizetni kell. Ezt utálom ebben az országban, hogy felőrlődöm a sok szar Hivatal/Szolgáltató/Állam hibái által generált problémától. Seggszag, seggszag, jajj.

Szóval most kicsit elegem van a magyar seggszagreality-ből, a fejem is belefájdult. Vidítson fel valaki.

5 hozzászólás “Az a nap.” bejegyzéshez

  1. és mennyit fizettél havonta a gázra? a 240 egyébként nem teljesen irreális, ha már egy kis szeptemberi lehűlésnél is befűtesz, akkor simán lehet, még kis lakásnál is :)
    ööö. Biztatásként annyit tudok mondani, hogy a gázművek is simán lehet fasz.

  2. Gázművek sux. Nekem kiküldtek egy levelet, hogy kizárnak a szolgáltatásból. Felhívtam őket, és 5 perc alatt kiderült, hogy cca. 30 ezer forintos túlfizetésünk van. Sajnos az egyik számla befizetése 1-2 hónappal azelőtt elsikkadt, de hiába a túlfizetés, azért lekapcsolták volna a gázt. Mulatságos nem?
    Ha a Gázművek fogaz (fogaz.hu) akkor szólj rá, hogy ne fogazzon! ;) (Ez volt a seggszagellenes vidítási próbálkozás… ;)

  3. Ha évközben csak kicsi átalányt fizettél, és éves leolvasás/korrekció van, akkor ez a pénz tényleg nem irreális. gondolom kombinált cirkód van, melegvízzel, fűtéssel, és esetleg most érdemes a gyári értékeket lejjebb vinni. mondjuk melegvíz-rendelkezésre állás nem kell a nap 24 órájában.
    A KH meg nálam is rettenetes mostanában. Belépek, megvárom az SMS kódot, nem jön, megpróbálok újra belépni, megjön a kód, amit nem fogad el.. mert nyilván még az előző sessionre jött a kód, ááá! ÉS 3 utalásból 2 kitöltése félbeszakad jóváhagyás előtt.

  4. Szerintem pedig a 240 ropi full irreális egy garzonra, nekünk a házra kb ennyi az egész éves elszámolás után minden. Szóval vagy tévedés lesz vagy pedig valaki egy gázturbinát üzemeltet a te órádról :)
    Amúgy a főgáz ZRT még istenes ügyintézés és egyéb szempontból, egyszer próbálljátok ki a tigáz zrt.

  5. Az osszeg irrealis, amde az utanjaras….mar nemegyszer arra gondoltam, veszek egy mely levegot, keresek egy fiatal ugyvedet es csinalok egy probapert: mely szerint mennyi karterites jar nekem az utanjaras, munkabol hianyzas, cipokopas es legfokepp a stress miatt.
    Na, Valaki?

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.