7 vége.

A fejem nagyon furán érez, sejtem, hogy ez egy ötödik halmazállapot lehet. Zúg, fáj, front jön vagy miafasz, de sose volt nekem ilyen bajom.

Hétvége az unokáimnak, meg blogstyle. Tegnap megraktuk az autópályát, újabb 200 kilométer pattant a verdába. Előtte sajtvacsiszerűség, előtte népsavazás.

Szombat este a CM után platán, gyakrabban kéne ilyesmit csinálni, ott ültünk és beszélgettünk és ez nem volt rossz dolog. Előtte-utána grillezett csirkealkatrészeket ettünk (combot, asszem), jómagam majonézes burgonyával, mon ami, itt van a szomszédben és igen jóleső, ott fogok vacsorázni ezentúl.

Kapott a sárkány egy bringalengetős emberkét matrica képében, hogy a mögöttem haladó bringás tudja, hova lehet támaszkodni piroslámpánál, meg jól is néz ki.

Egy kávét kérek, intravénásan, köszönöm, csókolom.

Critical Mass utómatek.

Miközben ezt írom, egyszerre editálok fényképeket, beszélem meg a hétvégi bérelt vonali átállásunkat, olvasok emailt, és greppelem a lighty logokat, hogy tudjak statisztikákkal szolgálni.

A legszembetűnőbb az, hogy iszonyatosan sok találatunk volt. Már legalább vagy egy órája csak a grep megy. (A szokásos terhelés mellett, persze.)

Nézzük először a kívülről is látható dolgokat. Critical Mass utómatek. részletei…

Alle.

„Most csíp és viszket”, mondtam egy közelebbről meg nem határozott napon kollegáimnak, a mosdóból kijövet. Megrökönyödésük jogos volt, pedig, lévén allergiaszezon, a szememről beszéltem, amibe kevesebb, mint 1 perccel azelőtt erőszakoltam be a kontaktlencsét, rövidlátásom küszöbölendő. Csíp és viszket.

Most pedig arra eszmélek, hogy Norvégiában milyen jó a sarkkörre megszökni induló gyerekeknek. Anyu megkérdi, „hova mentek gyerekek?”, mire ők, „á, csak ide a sarokra.”

Az idő szép, a bringás rengeteg, bőröm bronz, de nyilván csak egy napig.