Kategória: blog

Szombati munkanap, minek van az ilyen a földön, semmi értelme sincs.
Tekintsük a következő képet. (Tekintsünk el ugyanakkor a minőségétől. Éjjeli fotó, ISO400, vaku nélkül, üvegen át, tessék engem békibe hagyni.) Figyeljük meg a kirakatrendezés überkurvaisten mivoltát, ahogy a kis műanyag hóember nyakánál fogva diszkréten fel van lógatva az egyébként szintén művészi lendülettel félig összecsukva fellógatott esernyő egyik küllőjére. Gondoljuk át, ahogy eme kompzíció művészileg segíti a bolt eredeti (?) funkciójának (“Hűtőmágnes vásár”) hirdetését, mennyire találóan nem tettek ki egy hűtőmágnest a portfólióból inkább.
Nekem ez a kirakat az állandóságon átívelő megújulást, a konvencionálistól való elrugaszkodás képességét közvetíti.

Maximálisan standby üzemben vagyok, a kis sárga LED másodpercenként villan csak a ki- és bekapcsológombomon. Azért annyit sikerült, hogy etimológiailag megfejtettem, miért késett a pizza: ez, kéremszépen, májas pizza volt, legalábbis a fele (ún. Bugaci). Angolul a máj liver. Azt elég könnyű belátni, hogy ezt kiszállítani meglehetősen nehézkes, hisz a deliver (úgyismint kiszállítás) a liver ellentéte, a két fogalom üti egymást. (Mint, ahogy James nagyon találóan rávágta: denial of the Nile, bár ott azért van egy nyelvtani kiskapu legalább.) Az ok, hogy valahogy mégis ideért a dolog, az lehet, hogy csak a pizza fele volt májas, a többi csirkés (chicken). Delivering the half-liver tehát nem teljesen ellentmondásos. Igaz, elég chicken speed-del jött meg.
Sose rendeljetek teljesen májas pizzát. Az ezeket szállító futárok az idők végezetéig küzdenek az etimológiai útvesztőben. Save the pizza delivery guys!

Ilyen egy elbaszott napot.
Egyetemen főszakirányválasztás határideje január 6 volt. Ennek megfelelően Konczy és én 9-ére beterveztük, hogy pótoljuk, utólag, különeljárási díjat fizetve. Ehhez persze kell a TIRIS kártya nevű intézmény, hogy ugyebár pénzt utalnánk át mi. Nem találtam meg este, és itt kezdődik a mai nap vidám története.
Ébredés hajnali 5-kor, kivillamos Hűvösvölgybe, hátha ott – ott se. Az egyetlen esélyes hely, ahol lehet, az iroda – irodakulcs kölcsönadása tegnap, nálam kulcsnak nem levése, tehát annak megvárása, amíg valaki más bejön. Aztán szerencsére TIRIS barátunk meglelése irodában, fiókban, pénz átutalva, cucc leadva, hurrá, de azért akkor is: ilyen bénaságnak is csak velem megtörténése.
A reggel 5-ös keléstől még álmosabban dülöngélés, mint tegnap, produktivitás a padlón (bár azért csak sikerült beindítani a bayesian tanulást a spamfilterben), annak gondolása, hogy egy duplakávé tolása megoldja a dolgot. Ajtónak valami fasztarisznya általi rámcsapása (ha nem lennék álmos, kivédtem volna; hiába, kell az a kávé), kávé kiömlése és általa 2 ujjam összeégetése (sőt, a kávészag permanens beleégése), utána, mint jó dolog végzése után, ingemen landolása, nagy barna foltnak az ő hagyása.
Ezután várakozás Don Pepe pizzára, ami 2 órán át nem jött meg. Fizetés megtagadása (futár részéről ennek elfogadása, zsörtölődések és egy telefonálás közepette), pizza hideg, nem az, amit rendeltünk, de már fejemnek fájása az éhségtől, így megevése, ímmel-ámmal.
A nap egyetlen jó momentuma eddig, hogy az egyetem (gollam! gollam!) miatt a Duna mellett kellett haladnom, ami viszont gyönyőrű, ahogy majdnem teljesen be van fagyva, és a kanyarban feltorlódott egy csomó jég. Este GNR próba, ami ilyen fájós fejjel nem kecsegtet sok jóval. Utána pedig Tigrics az A38-on, ami teljesen kétséges, hasonló okokból.