NagyGa1-tól tudjuk (lassúúú vagyok, de a folyamat miatt ide kívánkozik):
A Microsoft, az IBM, a Google és a Yahoo csatlakoztak az OpenID-hoz. Lehet, hogy egyszer még az MSN-emhez ugyanazt az OpenID-t fogom használni, mint a GTalk-omban? (Eddig sajnos nem sok olyan szolgáltatással találkoztam, ahol tudtam használni az OpenID-mat, pedig már fél éve fent van.)
Ez jó hír, ráadásul az, hogy a Microsoft ilyesmibe vágja a fejszéjét, némi szemléletváltást tükröz — ha lassan is, de mozdul az óriás.
In other news, Miro interjú jelent meg a Groklaw-n. Gatekeeperek, Net Neutrality, nyílt forrás, DRM: olvasd.
Már korábban fel akartam tolni (for the record) a Miro-ban beállított csatornáimat. A drill persze egyszerű: amikor először komolyan megnyitottam a cuccot, végigtúrtam az összes csatornát és kiválasztgattam az érdekesnek tűnőket (kb. 60 körüli csatorna lehetett), amit aztán szelektáltam, fogyasztottam, ahogy jöttem rá, hogy nem minden annyira érdekes, ami annak látszik, vagy ha érdekes is (lehet), pontosan tudom, hogy az életben nem jutok el az unalomnak arra a szintjére, hogy befogadjam. Amit tehát nagyon nem néztem, azt egy idő után töröltem, illetve egy szomorú másik szempont is bejött: Read more…
Note to self, és mindenkinek, aki szereti.
Nem árt emlékezni, hogy a Miro Bittorrent protokollon zúzza a videokat. Ez főleg akkor lehet necces, amikor Vodafone neted van, ami korlátlan és átalánydíjas – mindaddig, amíg nem bittorrentezel, amikor is 5 giga a korlát és fölötte vastagon fog a piros számlázócerka. Nem ártana egy “Offline” gomb a kezelőfelületre: amikor netkávézóban vagy, vagy autóban, mobilneten lógva, ne szopasd magad be azzal, hogy megnézel egy korábban letöltött Diggnation adást, közben meg tolod felfele az adat. (Nálam most kereken 111 különböző adás van letöltve – hogy mikor fogom megnézni, az egyelőre rejtély.)
Szóval csak óvatosan.
Megjegyzem: az azért nem semmi, hogy a Miro 440 mega (megabájt!) virtuális, és 191 mega fizikai memóriát eszik. Greedy little bastard!
Létezik vajon a világon olyan ember, akinek zsírúj Gutsy installon elindul a Miro? Az 1.0-s verzióval sikerült újra megvalósítaniuk a 0% CPU-használatot: rögtön indulás után össze is szakad az alkalkazás és becsukódik. Kis szögeléssel meg tudom csinálni, de nem venném rossz néven, ha a telepítés után egyből pattanna, ahogy az egy programtól elvárható.
A megoldás tehát (innen, módosításokkal):
sudo aptitude install icedtea-java7-plugin
sudo update-alternatives --config java
Itt ki kell választanod a java-7-icedtea alternatívát, aztán:
cd; rm -rf .miro/
miro
És Miro Mennyország ajta nyitúúúl.
Miro 0.9.8-ról 0.9.9-re való upgrade után el se indul. Great job!
GyP által említett, a stock Ubuntu Miro csomagban leledző bug fixe itt. Azt meg, hogy az “Ask a Ninja” most egy ideig nem megy, konkrétan leszarom.
Mostanában rászoktam, hogy TED Talks és Google Tech Talks videókat nézek munka után (illeve időnként inkább hallgatok munka közben). Linkek innen-onnan, érdekes cuccokat ismer meg az ember. Időről időre még a Diggnationt is meg-megnézem, a két srác mosolyt csal az arcomra. (A július 5-ei adás pl. hollarious, lol!)
Másik szál: Read more…
Az olvasó ír