Tavasz van. A nyool vedlik. A jelek szerint rájött a fészekrakás ösztön is. A Beton az ölemben zörög. Tegnap voltunk Mojszejeven, ma pedig bejárjuk a Critical Diplomass útvonalat az id.vez. kollegákkal. A Beton is vedlik. És zörög. Tavasz van.
Jelentem, nyool ásós-utódos korszaka véget ért, most nagyon aranyos és emberközeli, mindig jön simogatásért. Cute.
AtTTY 1.8-as fix 50-es obijával végre sikerült használhatóbb képeket készíteni a hogyismondjam nem túlzottan kontrasztos Betonról természetes környezetében, a kanapén. Ilyenkor tanulja meg az ember tisztelni a természetfotósokat, nincs az a csillió forintos fotóskészlet (persze honnan tudhatnám, lehet hogy van), amivel nem pont az exponálás pillanatában mozdul be az állatka, mert valami baromi fontos dolgot talált a szőnyegen/levegőben/prérin/gondolatai közt. Szóval vegyétek, vigyétek, vagy mi.
Nyool, on the other hand, megint fészekrakásba kezdett, a macskaveszélyre való tekintettel a ketrec biztonságos melegében. Ez többlépcsős folyamat: első körben megpróbálunk gödröt ásni a ketrec műanyag aljában a szó szoros értelmében foggal-körömmel, erre a megfelelő idő a sűrű sötét ejszaka, gazdiék olyankor tudják értékelni a nyúlfog és a műanyag ketrecalj semmire sem hasonlító zaját. (Hangos, nekem elhiheted.) Aztán következik a precíziós fázis, a szénák 2 centivel arrébb helyezése. Ez nem jár zajjal, reggelizés közben is végezhető, aztán goto 10, és hopp máris eltelt két nap. Kevés alvással.
Az utóbbi napokban azon szórakozunk, hogy Nyool vacsorájába hogy eszik bele Beton is: mindenféle extrudált zöldségek, magok, macska számára undorító, de hát a nyool eszi, úgyhogy Betonnak is kell, még ha közben ki is ül az arcára az undor. (A vidámság másik tárgya az, amikor Beton a DVD-játékos pajtással játszik, erről majd hétvégén mutatok valamit.)
Beton (amióta nem férfi, százszor annyira gyerek) élete első valódi kajáját eszi. Eddig ugye evett száraz macskatápot, meg szötymétés-csuszpájzos macskatápot, és aszpikos macskatápot is, bár ez utóbbit hanyagoljuk, mert nem szereti. Na de most! Tegnap este Nörszéknél (fellow bloggerre linkelek, mint a Hőskorban!) zseniálisan omlós csirkét ettünk, aminek a maradékait doggie bag, pontosabban kitten bag megoldás keretén belül hazahoztuk, ebből kapott most reggelit. Vicces látvány, amikor valami új kaját kap (itt főleg az új állagú kajára gondoljunk), mert eleinte nem tudja, hogy mit csináljon vele. Aktuális példával élve: a csontokat pofozgatja, a bűrkék közül pedig egy jól megtermett darabot szájbavéve körbehozrdozott a konyhában. Most úgy látom, hogy végül a konyhai szőnyeg nyerte meg a kaja elhelyezésére legalkalmasabb pont címét, aminek nem örülök maradéktalanul, de azért aranyos. (Ha a nappaliba behozza, kizavarom, mindennek van határa.) Azt is sejteni vélem, hogy ráérzett a valódi hús ízére, mert kétpofára zabálja, ide hallom, ahogy csámcsog.
Tudni kell egyébként, hogy Beton a Whiskas Juniort sem úgy eszi, mint a fajtársai: valószínűleg túl sokat nézte, ahogy mi reggelizünk (és hát lássuk be, idegen macskáktól biztos nem leshetett el normális viselkedésformákat), mert belenyúl kézzel (illetve: mellső manccsal) a Whiskasos tálkába, kiemel egy szimpatikus darabot, majd a kezéről leeszi. Tüneményes, bár kevéssé produktív, főleg mivel az ivás is ezzel a módszerrel történik: belenyúlunk a vizestálkába, majd lenyaljuk a kezünket. (Alternatív vízforrás a zuhanytálca — ezt azóta a nyool is eltanulta tőle.)
(Hopp, “kéz”-nek hívtam egy macskának a mellső lábát. Ez a vég.)
(-tag.)
Hát így eszik a Beton, egyéb időtöltései között továbbra is nagyon bújós (a reggeli kávé-és-RSS rituálém szerves része, hogy az ölemben macska fekszik, feje vagy a kezemen, vagy a billentyűzeten), nagyon játékos (amitől nyoolnak nem mindig őszinte a mosolya), és nagyon személyiség. Érdekes ez, figyelni ahogy fedezi fel a világot, tanulja, hogy a tükör az nem másik macska, a tévé csak egy eszköz és a rajta levő 40 centis rovar nem valódi, a kaják pedig különbözőek, és különböző módon lehet őket megburkolni.
Speaking of, úgy látom, a csirkebőr evésénél nem várt komplikációk léptek föl, elkél a segítség.
Azért jó, hogy most besüt a nap, mert így látom, hogy időnként átlebeg a látóteremen egy adag nyoolszőr, a soha nem landolós fajtából: Nyool éppen bundát cserél.
(És le kéne tölteni a hétvégi képeket, de ez a macsek elég aranyosan fekszik az ölemben és korlátoz a mozgásban.)
Befordultam az esőtől és nem mentem el sehova (bringával). Itthon mozi, Ungherese pizza, sör. (Tekintettel arra, hogy 2-kor feküdtem és 7-kor keltem, ráadásul délután (ftr) különféle dolgokat barkácsoltam, nem is olyan nagy baj ez.)
Mozi 1: Man on Fire, ami nem kiemelkedően jó, ámde nézhető film (igazából a tény, hogy Denzel Washington, és főleg Chris Walken szerepel benne, nézhetővé teszi; Christopher Walken karakterszínész, a szó Jack Nicholson-i, Bruce Willis-i értelmében: egyféle figurája van, de az jó), és külön érdeme, hogy megismertem általa Carlos Varela Una Palabra című darabját, ami instant get, ha tudnám honnan tudom megszerezni.
Mozi 2 pedig a Warrior King Tony Jaa-val. Az elsőre amúgy Tony Jaa-san bárgyú (elefántos) sztori érdekessége az, hogy Tony Jaa (született Panom Yeerum) valóban elefánttenyésztő családból származik. (A bárgyú sztorit, említettem már, úgy kell kezelni, mint a jó pornóban: olyan akciókat látsz közben, hogy elnézed a készítőknek a körítést. Így aztán az általam ismert 2 Tony Jaa-filmet konzekvensen 9 pontra értékeltem 10-ből.)
A konstans mozi pedig a szürke és fekete szőrmék találkozása, ami elég aranyos dolog: a fekete szőrme vadul kerülgeti a szürkét játszási céllal, akit ez annyira nem érdekel, viszont nagyon vedlik. Az előbb a szürke simogatása közben a fekete is odajött, egészen idilli pillanatok ezek.
Na, enjoy my picture show.
Az olvasó ír