Kategória: blog

Otthon, édes (hűvös) otthon. Félreértés

Otthon, édes (hűvös) otthon.
Félreértés ne essék, valójában nem csapkodtam az irodában: az ellene volna az elveimnek (tao, zen, krónikus ínhüvelygyulladás). Kiéltem szegény MovableType-on a dühömet, ami pl. Levinek egyébiránt most teljesen jogos lenne. (Beszart nála, gadnózváj.)
A laptopomat kiengesztelendő, meg is örökítettem, ahogy éppen perspektivikusan viselkedik. (Nem beszélve arról, hogy mi van, ha holnap az ismételt irodai hőségben elolvad.) Hát nem aranyos? (Macskám nincs ugyanis, jó?)
Azonban korai hazaérkezés feletti örömömben rövidtávú elhatározásokat tettem:
1. Zenét fogok hallgatni. Nem fos/tinglitangli/pop jellegű zenét, amit az irodában vagyok kénytelen, nem fülhallgatón, ahogy az irodában vagyok kénytelen, ha nem fenti kategóriákat akarom hallgatni: Zenét, a szó nemes értelmében, klasszikusat akár, vagy valami jó kis darkot, és Hangfalakon, Altec Lansing 321 típusú hangrendszeren. Nem szarozok.
2. Rendet vágok. Tekintettel arra, hogy hétfőn kivitelezői látogatás lesz (ennek folyománya némi költözés, lakásfelújítás, majd ismételt költözés lesz, remélem, fingers crossed), célszerű talán legalább egy mászójáratot ásni a kupiban.
3. Csinálok egy kis non-profit munkát, mondjuk Levinek a spamfilter howto-t.

Neki is állok.
Dream Theater a fajsúlyos zene, ami azért nem annyira fajsúlyos, hogy ne tudnék közben pakolászni/dobolni mindenen, ami a kezem-lábam ügyébe kerül/hangomat fölöslegesen terhelni.
Mike Portnoy, r3spect, azé’ még mindig.

káromkodós post

(Explicit lyrics. Aki mimóza, az nézze ezt.)
Ebben a kurva irodában szerintem most kb. 30 fok van, Celsius, és tényleg nem viccelek. Lehet, hogy több. Mindez tök jó lenne nyáron, rövidgatyóban, szandiban, kis esernyős koktéllal, egy összecsukható székben ülve valami nyugis helyen. Hawaii ing, napszemüveg, satöbbi.
Itt ehelyett dress code van: vadiúj (tegnapi, ugyebár), de már összeizzadt fekete farmer, kanadai felderítőbakancs, ami legalább nem büdösödik be, de azért beleizzadni lehet, hónaljkutyából csorgó izzadtság, amit literszám próbálok Ice Tea-val pótolni (pedig bárki megmondhatja, hogy normál esetben két nap alatt iszom ennyit), séró, amibe annyi idő alatt izzadok bele, mint nyáron, csillogó arcbőr, billentyűzeten csúszó, naponta kb. 20-szor (a komfort miatt) mosott kéz, és új elem tavaly óta: pocakráncok között összegyűlő izzadtság. Hm, azt hiszem ennél gusztustalanabbul már nem nagyon tudom szemlélteni, hogy mi van itt. Természetes, hogy amikor kilépek a kb. 30-35 fokkal hidegebb utcára, egyből torokgyulladást kapok, amitől érces lesz a hangom, és talán még egy hangszálszakadást is bevállalnék, ha holnap nekiállnék Aerosmith-t énekelni, pedig nagyon szeretnék már.
És ilyenkor jön az elhatározás, hogy faszom az egészbe, fogok itt én dolgozni ilyen körülmények között, amitől a Köjál vagy mi a rák napokig dörzsölgetné össze a tenyerét: csitt-csatt-piff-puff (iratok, cuccok ingerült dobálása), húzok haza a faszba. Majd hétvégén, anyátok, fizessétek csak az extra órebéremet, pöcsök. Akkor legalább egy leheletnyivel jobb idő van.
Bah.
(Ez tipikus esete annak, amikor azért kezdtem el a postot, hogy mire a végére érek, kicsit kipihenem magam, kicsit lehűl az iroda, és lehet dolgozni, erre jól továbbhergeltem magam, az irodában pedig híre-hamva sincs a légkondinak, szemben a hőgutával, ami itt kerülget. Irodakeresők, ha a Millennium Center ellenállhatatlan iroda-ajánlatot tesz nektek, sikoltva meneküljetek.)
Na, húztam haza a faszba. Még a laptopot se hagyom itt, mert még megolvad holnapra.