Kategória: blog

Hát ez kurvajó, szmájli, szmájli, szmájli. Mint a régi filmekben, vagy kabaréban, amikor jön az amerikai nagybácsi, tolja az „amerikás magyart”: „…commodious corridor, yet in the summertime neither shall megsülni there probably mi…”, ha így kell valami miatt beszélnem, tudom, hova forduljak ezentúl. (Képzeljük hozzá a túlspirázott amerikaias kiejtést is.)
Levi, kösz a linket!

Hubaz, nem semmi egy napra sikerült ébredni.
Reggel be kellett menjek az egyetemre, szigorlat pecsét holnapra. Az új, központi dékáni hivatal egész tetszetős, úgy érzi magát az ember, mint egy bankban, sorszám, csilingelő display (sőt, egyenesen Csilingelő Display, játsszunk megszemélyesítőset), habzsi dőzsi. Persze érdekes belegondolni: Zsóka néni, szeretett ügyintézőnk eddig „évfolyamelőadó” volt, névről-arcról ismert minket (és mi is őt, sőt, ritkán egymást is), olyan volt ő, mint anyánk helyett anyánk az egyetemen, megdorgált, hogy még mindig nem mentünk szakirányra, hogy szar az átlagunk, stb. (Persze 7 évi ismeretség után ez már-már természetes.) Most pedig, az új rendszerrel nincs senkinek évfolyamelőadója: ügyintézők vannak, ahhoz mész, amelyikhez a mindenható Csilingelő Display rendelte a te sorsodat, lehet ez Zsóka néni, de ugyanúgy lehet valaki más Zsóka nénije, mondjuk a gépészkarról. Szóval évfolyamelőadóból lefokozták őket ügyintézővé, és nekik se lehet kellemes, hogy ezt a személyes viszonyt elvették.
De a hely tényleg profi (párhuzam: profi, tehát személytelen, személytelen, tehát profi), vagy annak tűnik, tágas folyosó, még nyáron se fogunk megsülni ott talán mi.
Igaz, az igazi terhelés majd szeptemberben jön a KDH-ra, akkor derül ki, mennyire hatékony. Most kb. 5 perc se kellett a pecséthez.
Utána már az utcán kaptam a telefont: a cégnél minden a feje tetején áll (a hangsúly azon, hogy áll), a tegnap (határidő miatt kevés teszteléssel, soha soha soha többet ilyet nem!) üzembe állított thin clientek egyszerűen nem működtek. Illetve konkrétan csak egy funkció nem működött, de addig keresgéltem az okát, amíg észre nem vettem komolyabb problémákra utaló jeleket is. 2 óra leállása életnek, üzletnek, alkalmazottak unatkozása, dolgozásnak képtelensége, főnöknek üvöltözése, soron következő bónusznak szia, IT presztízsnek csökkenése, reggelinek elfogyasztása 12-kor, ebéd előtt közvetlenül. Nem jó hír egyik se. Ahelyett, hogy ilyenkor elkezdenének hálálkodni, valahogy így: „köszönjük, hogy szar rendszert tettetek alánk 2 óráig, így most látjuk, hogy milyen istenkirályok vagytok, hogy az év többi 364 napján és 22 órájában egy leállás se volt, tessék itt van a lányom, és fele királyságom”. Szóval szürke eminenciások vónánk mink, amikor nem hal meg a rendszer, akkor persze senki nem gratulál, akkor se, amikor a háttérben valami új, minden eddiginél jobb, esetleg úttörőbb dolgot indítunk el. Amikor baj van, akkor igen, akkor tudják, hogy itt vannak a rendszergazdák. Azt hiszem, jól is van ez így, addig jó, amíg háttérben maradhatunk. Valahogy úgy van ez a terület is, mint a monetáris politika: amíg nincs a csatározások középpontjában, addig működik. (Ez majdnem olyan hasonlat volt, mint a Brian életében a kereszten levő kollega: „Mint az Asszír birodalom: egyszer fent, egyszer lent.”)
Szóval most kész a rendszer, olyan értelemben, hogy visszaállítottuk a régit. Beszoptuk, nagyon, a 3 év alatt, amióta itt vagyok, azt hiszem ez volt a legnagyobb szopás. Whatever, ettől még lelépek este 5-kor.

Mondta Levi, hogy ne hallgassak sok Dave Matthews-t csak úgy, töményen, keveretlen, mert pár nap/hét (erre már nem emlékszem, hogy mennyi idő volt; hiba), és teljes depresszió. És ő még nem is irigyli annyira a hangját, mint én. (Mit kell igyak, hogy ilyen hangom legyen?)
Szóval igaza volt, érzem jönni, és hiába higítom, mindig visszatérek, nem bírom tartóztatni magam, tudom, hogy nem jó nekem, de tudom, hogy igen, most, ebben a pillanatban igen, aztán később majd meglátjuk.
Szabit adtam magamnak gyurmázás alól arra az időre, amíg tanul(ga)tok. Most szentül megígérem főleg magamnak, hogy csütörtök hajnalban futssal kezdem a napot, és este rendes adag súlyzó-miegymás lesz. Ma próbaképpen lefutottam a kajahelyre (nem mondom meg, mi volt az, de annyit elárulok, hogy ezen a héten már nem mehetek többet McDonald’s-ba), és mondhatom, jó volt, sőt, jól is ment, lendületesen, fáradás nélkül. Persze a torkomra vigyáznom kell, vasárnap használva lesz (és csütörtökön is, de akkor csak próba), megoldom valahogy. (Célszerűen át kéne szoknom az orrlégzésre megint, síelés közben is jól fog jönni. De ez aztán tényleg részletkérdés.)
Még egy óra tanulás, aztán alvás. Síelés után szigorú napi órarendet fogok felállítani magamnak, és alvás nélkül fogok partizni minden nap. Mint a régi szép időkben. Remélem, Szil is benne lesz.