A legfrissebb Google+ app kapott egy kedves easter egg-et, illetve inkább christmas egg-et:
Megnyitod a Photos appot, rámész a fotóra, megrázod a telefont, és bumm, havazik. Az a kis Windows 95 app (óppárdon, program, sőt: progi) jut eszembe, amit elindítottál, elkezdett havazni a munkaasztalon, és a Windows ablakok tetején még meg is maradt.
Itt teszem hozzá, hogy legalább a Google+-ban esik valami!
És itt most nem valami katasztrófafilmről van szó, csak megnéztem rövidkés ideig a 2014-es WordPress sablont, majd úgy döntöttem, hogy egyelőre maradok 2013-nál. (Illetve Twenty Thirteen, ugye.)
A Twenty Fourteen szép, meg reszponzív, meg minden, de nekem így elsőre nagyon zsúfolt, pontosabban: alapkiszerelésben (viszont) minimál, ha igazán akarsz vele kezdeni valamit, akkor meg zsúfolt lesz. Persze ha jól értem a beharangozó blogposzt, akkor kifejezetten ez volt a cél, mindent showcase-elni, grab attention, és amit csak figyelemmel meg tartalommal csinálni lehet, azt csináld, kedves tartalomgyáros. Csakhogy ettől meg nekem valahogy úgy fest, hogy elvész a bába közt a gyerek: ha megnézem a WordPress saját Twenty Fourteen demo site-ját, hát istenuccse kétszer kell néznem, mire a sok biszbasz között megtalálom a tartalmat. Valóban ott van egy oldalon gyakorlatilag minden, ami csak az oldalon van, de mintha ez kicsit az ellentétes hatást érné el…
És persze nincs ezzel baj, hisz van nekünk Twenty Thirteen, ahol kifejezetten az írott tartalom számít, ez a blog pedig (egyelőre) írott tartalomra épül.
Anno 2010-ben Kobak elindította a ManDroid.hu-t, a The Setup mintájára: négy egyszerű kérdést tesz fel a magyar online élet ismertebb alakjainak (Ki vagyok és mit csinálok? Milyen hardvert használok? Milyen szoftvert? Milyen lenne számomra az álom setup?), azok válaszolnak, és hilarity ensues. Most, 2013-ban a 2010-es embereket újra megkereste, feltette ugyanazt a négy kérdést, a válaszposztokat pedig adventi naptár jelleggel, naponta jelenteti meg. Benne voltam a 2010-es adagban is, a mostani „ReManDroid” válaszaim pedig épp ma mentek ki — de nem is ezért írom ezt.
Azért írom, mert élvezetes olvasni ezeket a válaszokat. És azért is, mert nagyon érdekes trend figyelhető meg:
Míg 2010-ben az emberek nagy része a „Milyen lenne számomra az álom setup?” kérdésre valós válaszokat, konkrét setupokat tudott megnevezni, 2013-ra ugyanezek az emberek tipikusan elégedettek a használt technológiával.
Ez több dolgot jelent(het):
Akármelyik opció is az igazi ok (sejtés: nyilván a kettő kombinációja), tegyünk egy lépést hátra, és vegyük észre, hogy bár rinyálunk (időnként) az eszközeink miatt, három év alatt akkorát fordult a világ meg a technológia, hogy az alapvető elégedetlenségből, hiányérzetből alapvető elégedettségbe érkeztünk!
Ha amerikai lennék, és ezt a bejegyzést 2 héttel ezelőtt írnám, azt mondhatnám: hálás vagyok, hogy ez bekövetkezett. De persze magyar vagyok, nem adok hálát, és ki kéne találnom valami frappáns rinyát.
De nem tudok.