Ez most ilyen kevert post lesz.
Nem egyszerű hamburgert toltam be a Sunny Diner helyen. Klasszikus, steak benne, sült krumpli körülötte, majonézzel, mert arra meg én vagyok kényes. Nagyon emberes adag, Jul elmondása szerint büszke rám, hogy ilyen jelentős részét meg bírtam enni. (Nem az egészet, persze.) Lakásméricskélés után voltunk épp, és a zuhanytálcakatalógusok és hűtőméretek mérlegelése közepette úgy elmélkedtem, hogy veszek egy amerikai autót, vagy egy Lada Nivát, mindkettőt nyáron széthajtás és ősszel dunába vetés céljából. (Nyilván nem lesz belőle semmi.)
Aztán (gépházilag) ma befejeztem az ISPMan javítgatását. Némi visszafejtésbe került (mert a közösség ott használhatatlan), de most már a teljes ügyfélpanel működőképes, megbízható. És jó, nagyon jó, és szabad. Egy utolsó task van a teljes élvezethez (ez pedig a Perdition), de szerintem ez is órák kérdése. Hihetetlen, hogy az ember mennyi energiát tud összekaparni, amikor valami lelkesítő dolgot kell művelni, vagy valaminek az utolsó mozzanatai hiányoznak. Vagy mindkettő.
Az előbb nagyon közel álltam ahhoz, hogy igényeljek egy céges Blackberry-t. Eddig mindig meggyőztem magam (meg őket, amikor mondták, hogy használjam), hogy amikor én nem vagyok email-lehetőség közelében, akkor az azért van, mert nem akarok email-lehetőség közelében lenni. Aztán egy kicsit megingattak az elmúlt napok eseményei, hogy talán mégis jó, ha connected vagyok. Végülis megint Alt+F4 győzött, nem lesz Blackberry-m egy ideig.
Vindózos szalongraffer megmondja.
Muha, get a life.