A fél mukanap okán nem

A fél mukanap okán nem volt kedvem irodai kutyának öltözni ma, ezért, megszegve minden corporate policy-t, csíkos gallérnélküli pólóban, rövidgatyában és sportcipőben üldögélek a helyemen. Meg kell mondjam, tök kényelmetlenül érzem magam. Mindjárt átveszem a tartalék ingemet, ha nem vigyázok.

Hear me.

Rush hour.

Normális ember nem fekszik le aznap amikor felkelt. Baromi jó!

És a mai MaNcs-ban, interjúalany: „Igyekszem nem túlfogyasztó lenni, az csak kiszolgáltatottá tesz, onnan nehéz visszavenni.” Mekkora igazság! Hajaz Lipi valahanyadik törvényére: az ember mindig annyiból nyomorog, amennyi van. A kérdés csak az, hol az a láthatatlan határ, ahonnan már az ember „túlfogyazt”.

Megvolt ma a bőrdoki, a fura dolgok két héten belül eltűnnek rólam, including Gyanús Anyajegy, aki tovább folytatja a karrierjét (szólókarriert indít), mint szövettani elemezvény. Attól tartok, az utolsó hibáim is el fognak tűnni, olyan leszek, mint a Végső Perzsa Szőnyeg, mi lesz itt.

Tegnap este pedig hirtelen jött (akut) Ubináldumaparty volt, szidtuk a nőket, már megint. Megint egész közel dolgozunk egymáshoz, csak náluk (Mittoménmilyen Katolikus Egyetem) nincs net, mert optokábelt nem tudnak behúzni, ADSL-re meg nem fussa, höhö. (Nálunk meg mindkettő van, höhö.)