Szolgálati.

Sensed lerántott a tíz körmömről vagymi, amiért feltételeztem, hogy nem saját a dizájnja. Egyrészt a Binary Bonsai még egyszikű volt, amikor ő már uralta a blogszcénát, másrészt ő csinálta a dizájnt.
A tényen nem változtat: a dizájn jó.
És akkor most korrekt is voltam.

Tourette’s.

Lipilee kicsiny blogszcéna-recenzió rovata következik. (Azt hiszem, maga a post rövidebb, mint ez a cím.) Szemezgetés a Kedvencblogokból, avagy. A sorrend nem számít, aki fontos, úgyis tudja magáról. (És – részben – úgyse blogzik.)
A recenzió alá választott zene ultraminimalista drum’n’bass.
Első áldozat, azért, mert miatta jutott eszembe az egész recenzió dolog: Felertelmisegi vergodes. (Vesszővel, mert ő ilyen, csak én meg leszedtem grammatikai megfontolásokból, mert én meg olyan.) Most konkrétan a HVB-s postja miatt, de mindig jó őt olvasni, mert épülsz tőle Te. (Ez rólam igen ritkán mondható el.) Ami konkrétan a mostani postban lenni hivatott eredetileg, az ennyi volt:
Hö.
Longman-nal viszont le fogok állni, ha így folytatja, csupa olyan kép-téma-helyszín mostanában, amit már unásig ismerek, höhöhö. (Hát, ez se linkel ki.)
Ami mostanában jobban tetszik, mint általában, az ez. Egyrészt érdekes, de ami mostanában jobban megfog: jó a dizájn. Elég binarybonsai feeling, de szép, pont annyira minimális, amennyire kell, pont annyira gömbölyű-kerek, amennyire kell. Most nézem, hogy „I Power Blogger”, vajon ott van ilyen theme?

Rájöttem, hogy tegnap azért voltam olyan szarul, mert a Tony Iommi CD „annyira jó, hogy lefosod a bokád”. Hát most majdnem.