Lakat nélkül jöttem és bringával, most majd kiderül, mennyire vannak a szeren a Ház biztonsági emberei.
Viszont.
Viszont: gyakorlatilag kijött az XFCE 4.2, szép, mint mindig, és végre van benne keyboard layout switching tool is, ez hiányzott a teljességhez az én szememben. (Persze eddig is meg lehetett oldani, csak nem a csilivili úton.)
Ez jó.
Igaz, hogy viszont Lolnál maradt a bringalakatom, nem tudok holnap két keréken menni a dolgozóba.
Ez nem jó.
Viszont kellemeset söröztünk (én szigorúan kóláztam) FSF-ékkel.
Ez jó.
A napot 2:1 arányban jól sikerültnek nyilvánítom.
Nézem a vergődését, nézem, ahogy
Nézem a vergődését, nézem, ahogy bukdácsol olyan dolgokon, amit nem tudok megérteni, mert én nem bukdácsolok rajtuk, sőt, talán élvezem őket. A huszonéves lét negatív jóságai, a szubkultúra-feeling. (Kicsit másképp, kicsit különbözően, hogy máshogy.) Ahogy, mellesleg, ő se érti meg, hogy nekem mi a bajom. (Sőt, kézenfekvő: nyilván mi magunk se értjük a saját konkrét bajainkat. De ez megint máshova vezet.)
Segítenék, nem tudok. Nem is hagyja, de megközelíteni se tudom jó felől. (Talán ezért nem hagyja.) Úgy érzem, és adja a sors, hogy csak én érzem úgy és hogy az egész az én (itt:) negatív agyamból sugárzik, hogy távolodunk: más problémáink vannak, köszönőviszonyban se egymással, és egyáltalán nem tudunk egymásnak segíteni. Kicsit se. Jelenléttel se. Sehogy.
Omladozik az építmény.
Nyugtass meg, hogy nem.