Philip Glass koncert a MűPa-ban.

Hadd kezdjem azzal, hogy kurvajó volt, szöveg és zene hangulatilag maximálisan egyben, a MűPa baromi jól szól, a helyünk (erkély közép első sor) talán a legjobb, ami a MűPa-ban van (köszi Anya), ötletes volt a színpadkép is.

Mindazonáltal Leonard Cohen (akinek a verseire komponálta Glass a művet, és akinek a képei váltakoztak a színpad fölött kb. 6×6 méteren a zene közben) beteg ember. A versei többnyire kis, melankolikus, egyszerű szerelmes versek, de a képei! És amiket köré irkált! A beszéd- és versmondóhangja pedig még jobb, mint az ének-.

Aztán az is eszembe jutott, hogy Philip Glass-szal milyen frusztráló lehet chatelni: baromi gyorsan ír, de mindig csak ilyeneket, hogy „adgkadgkadgkadgkadghgdadgjgdadghdadgjgdadgkadgkadgk”… Meg aztán az is, hogy meg kéne alapítani a Solymárfork Favágózenekart, ahova meghívjuk ezeket a vonósokat, fűrészt adunk a kezükbe, majd odatesszük eléjük a Glass-kottát…

Grounded.

Végül beadtam a derekamat, a mai és a holnapi nap a gyógyulásé, stop. Végre megnézem a Hunt for the Red Octobert.

Ha már itt tartunk, mozi update, bár már nem is nagyon emlékszem, miket néztünk a közelmúltban. I Am Legend megvolt, tényleg érdemes megnézni az üres NY-i szcéna miatt. (Másért kevésbé.)

Aztán: Fracture, azt hiszem Anthony Hopkinst hivatalosan is felveszem a kedvencek közé, van ezekben az öreg faszikban valami, amitől nagyon jó karaktereket adnak. (Természetesen Jack Nicholsonra és Morgan Freeman-re gondolok.) Ryan Gosling feje cserébe annyira buta, hogy sose hinném el róla, hogy ügyvéd.

Aztán volt egy film, aminek most a címére sem emlékszem. Majd egyszer.