Kicsit kezd sok lenni a jóból, eztfigyedoda.
Kezdődött az egész ugye a múlt szombati sajnálatos eseményekkel. Utána két nappal, hétfőn eldurrant az 5000 VA-es UPS-ünk, füst- és fényjelenségek kíséretében. A hét további részében elhalálozott az egyik (kimenő) fax szerver. Most pedig nem bootol az irodai gateway gép, és a biometrikus gépen is furcsán világít minden egyes LED.
Mark this week, lehet, hogy tendenciózusan megy tönkre a hardver ősszel.
Update: Gateway iz back, fax szerver RIP.
Vagyis hogyan lőjük lábon magunkat különböző programnyelvekben. Túl fiatal vagyok, hogy mindet értsem, amit ismerek, az jó. Erre tovább, tessék-tessék.
Ha ez nem hat meg, akkor nézegesd zenekarok nevének eredetét.
Az is van még így London után (majdnem) egy héttel, hogy ruhát kellett vennem. Elegánsat, tekintve, hogy nagy emberrel találkozom, és hogy tohonya disznó vagyok (eufemisztikusan túl izmos), akire nem jön rá semmi, ami addig de. Először itthon próbáltam, le is mentem a sarki plázába, ami éppen valahány éves volt, és állítása szerint a divat is vele ünnepelt vagy mi.
Hát (sejted már, mi jön?) nagy túrós lófaszt. (Közös lófasznak túros a háta.)
A divat valószínűleg előző nap csúnyán berúghatott, mert szombaton (mert akkor próbálkoztam) sehol nem volt jelen a Mammutban. A magyar piaccal nem csak az a baj, hogy drága, hanem az is, hogy egyszerűen nincs kínálat. Nézni is rossz azt a szart, amit itt kapni lehet: a választék alapján a magyar ember főleg fehérneműben jár dolgozni, illetve amikor úgy dönt, hogy rá is vesz valamit, akkor az többnyire itthon extravagánsnak mondott (de inkább csak gusztustalan/röhejes) feliratozott/szaggatot farmer, pornósztár kiegészítőkkel. Ha a dolgozó öltönyben jár, akkor csakis biztosítási guru lehet vagy maffiózó, aki egyébként nem dolgozik, és csak hetente egyszer kell galéros inges kombókat felvennie, a jótékonysági bálon, vagy a Fidesz-naggyűlésen. Olyan, hogy valaki egyszerűen csak napi szinten szeretne elegáns lenni, na olyan nincs. (Ugyanezen analógia mentén egyébként a magyar sportember is milliomos, aki csakis azért vesz amúgy is túrabakancsot, mert a Land Roverben jobban mutat, mint a makkoscipő.)
Maradt tehát az, hogy Londonban vegyem meg a szükséges zakót, gatyát, és/vagy öltönyt. Sejtettem, hogy sikeres leszek, és tényleg.
Eltekintve attól a kellemetlenségtől, hogy a boltok egy része S-es buzik méreteit tükrözi (értsd: egy boltban a legnagyobb gatya már a combomon elakadt, a legnagyobb ing pedig kb. úgy nézett ki rajtam, mintha az érettségi ingemet poroltam volna le a nagy alkalomra), szóval eltekintve ettől nagyon kellemes meglepetés ért. (Igazából nem is lepődtem meg: erre számítottam.) Fél órán belül megvolt a kívánt cucc, szép is, jó is, az ára kb. a magyar ár (vagy kevesebb?), és könyörgöm: kínálat van! Nem egy zakó közül kellett kiválasztani az ideálisat, hanem volt választék. Ez a két szó valami olyasmi, amit még be kell építeni a magyar divatvilág szereplőinek kicsiny agyába, szevasz.
Addig is marad a gazdag ember kiváltságának hitt megoldás, és külföldön fogok ruhát vásárolni. Olcsóbban, jobbat.