Ma reggel valahogy sehogy nem sikerült úgy raknom, ahogy szerettem volna. Szokás szerint az Attila út melletti bringaúton indultam el, reggel ez egy kellemes ride: tudom, hogy sokan utálják a bringautat, mint intézményt, de ez egy viszonylag jó út, ha száraz. (Ha kicsit is vizes, akkor most már inkább 2-vel megyek rajta, amióta törött a laptop.)
Szóval raknám az Attilán nagyfaterosan (nem akarok kiizzadni, irodai troll volnék, vagy mi), erre mi van? Attila bringaút, vagy nem. részletei…
Eszpee kölcsönvakujával kezdem megérteni a „csináljunk sötétben is látható fotókat” elv mélységeit. Nem mondom, hogy kinn a fronton is tudnám reprodukálni az eredményeimet, de tesztkörnyezetemben, szobahőmérsékleten, állandó (alacsony) fényerősség mellett és a fogkefét az ideális keménységű paradicsomba nyomva már készülnek olyan képek, amikkel lehet mit kezdeni. Viszonylag hamar ment, úgyhogy Frank, ne aggódj. Egyelőre.
A 2004-es Bolla Valpolicella Classico, amit mindehhez szürcsölünk, egészen finom, vörösségét meghazudtolóan könnyed, kár, hogy az újabb adagért valószínűleg Olaszországig kell menni. (Vagy?…)
Azt talán nem gondolta, hogy a lét határozza meg a tudatot, igaz, ha a lét határozza meg a tudatot, nem is gondohatta ezt.
Tegnap egy nagy szemeteszsáknyi stuffot hoztam le messze-otthonomblól közel-otthonomba, többek között ezt a kis mottót is egy boomerang freecardra írva, az írásom alapján kb. 4 éve.
Kimaradt a miciparti, kimaradt bármiféle szombat esti megmozdulás, de behold, a hivatalos szarjaim szét vannak válogatva, az engem meghatározó dokumenteket immár rendben tudom. (Meglett a szül. akvi. kivonatom is!)
Éjjel pedig azzal lepett meg minket a ház, hogy valahol elkezdett ömleni a víz – a tulaj szabin, az esetet az alattuk lakó, a fürdőszobáját nemrég felújító lakó vette észre. További értesítésig a házban a víz elzárva, rrremek!