Címke: anamnesis

Füles.

Elöljáróban annyit, hogy hetek óta szopok egy fülre húzodott mandulagyulladással, ami miatt új kedvencemet, az AWOLNATION-t igazából hetekig nem tudtam élvezni — amikor füles volt a fejemen, az többnyire telekonferencia miatt volt (of which there were a lot), és az sem volt élvezetes (a telkók általános minőségétől függetlenül sem).

Lényeg a lényeg, utazás közben éppenséggel tudnék zenét (új kedvenecmet, az AWOLNATION-t) hallgatni, de a HTC fülbedugós megoldása értelemszerűen nyomja a gyulladásban levő fülem belsejét, ami miatt (egyébként) ma volt az első olyan nap, amikor 5 percnél tovább bent bírtam tartani a fülemben. (Ez egyébként megmagyarázza azt is, hogy miért nem hívogatom a családtagjaimat utazás közben. Sorry.)

Felmerült tehát, hogy emiatt (meg az általános fülmelegítő hatás és a jó hangzás érdekében) beszerezzek egy nem fülbedugós fülest, és azon, szuper minőségben élvezzem új kedvencemet, az AWOLNATION-t.

Problem, right there.

Merugyebár:

  • ha már új füles, akkor tényleg szóljon is valahogy
  • ha már utazás, akkor legyen noise cancellation (és aki a Sony katéter üzemmódú fülbe fejbe dugós füleseivel jön, annak a nyaka köré tekerem)
  • lehetőleg (bár ez nem feltétel) legyen headset üzemmód
  • és esetleg (nice to have) lehet Bluetooth-os, hogy ne gabalyodjak állandóan bele

Namost, az ilyen fülesek drágák, még akkor is, ha mobiltelefonról/notebookról való zenehallgatásról beszélünk az idő nagy részében, ráadásul gyakran utazás közben, tehát nyilván nem kell high end cucc — de adott árért viszont legyen jó…

Jelenleg egy Philips SBC HP250-et gyúrok az irodában, aminek a hangja alulról OK, a hangszigetelése egészen jó, viszont egyrészt mindkét oldalon van vezetéke (ultra gabalyodásveszély, más néven UGV), márészt  6 méter vezeték (lengőkábel) jár hozzá, amit az ember vagy összegöngyöl utazáshoz egy neat 30 dekás kis kupacba, vagy húzza maga után — vagy inkább nem utazik a fülessel.

Vehetnék valami Beats Audio cuccot, de megbízható forrásból úgy értesültem, hogy kb. Dr Dre az a maximum kategória, amit hallgatni lehet vele, márpedig én nagyjából pont minden mást hallgatok. (Pl. új kedvencemet, az AWOLNATION-t.) Vagy vehetném a másik végletet, pl. a Bowers & Wilkins P5-öt, amit maga Eric Whitacre ajánlott és ami fémből és bőrből van (fémből készlt fémből, és bőrből készült bőrből), és biztosan jó value a 300 dolláros ára mellé, de utazáshoz és mobilhoz 300 dolláros füles ugye…

Szóval: mit vesz az ember ilyen döntési helyzetben?

Mandula.

Most ott tartok, hogy orrba-szájba tolom az echinacea-t, mellé c-vitamin, mézes hársfatea, tantum verde (melyik ország pénzneme lehet a tantum?), vacsira pedig 4 nagy gerezd fokhagyma, just for kicks. És egy jó nagy feasibility matrix. Egyes mandula, ungyulladj be!

[Ez a post WordPress for Android alkalmazasban irodott. Az esetleges helyesirasi hibakert es az ékezetek hianyaert elnezest kerek.]

Szóval elkezdtem futni.

Szóval elkezdtem futni. Már lassan 2 hete tolom, és úgy érzem, megtapad annyira a szokás, hogy érdemes legyen egy blogposztra, mert (talán online is artikuláltam én ezt korábban) én alapvetően nem vagyok egy futós típus. Hátha más is kedvet kap, aki egyébként nem. És hátha ez egyfajta önspannolásként is működik, ha esetleg elkedvetlenednék később.

Szóval: miért?

  • Mivel bringám épp nincs (illetve akkor nem volt — most lett egy kölcsön teszkós, for the time being), a mozgásigényem meg időről időre felbuzog, kellett valami, mert a napi 2 km séta melóba közel sem elég.
  • Igen, reggelente megy a házikondi, többek között a Push Ups; viszont amióta ott elértem a napi 174-et, kicsit alábbhagyott a lelkesedés — szimplán azért, mert 174 fekvőtámasz egyszerűen sokáig tart, nincs ennyi időm reggel. Meg egyhangú is nagyon. Most tehát napi 40 és 100 között szoktam nyomni, ahogy épp jólesik, figyelve arra, hogy azért lehetőleg 2 lógós (40-es) nap ne essen be egymás után.
  • Van némi túlsúlyom. Ez nem közvetlenül zavar, mert amúgy meg vagyunk mi barátkozva, én meg a ZSÍR, és pl. kizárt dolog, hogy emiatt megvonjam magamtól az élet örömeit, mint a gégecsövön lovaglás meg a sajtos western whopper menü, vagy az ungherese pizza az Al Caponéból. (Bár az is igaz, hogy valamelyest diszciplinárisan tolom ezeket mostanában.)
  • Van ez az új elméletem (sejtésem) az erős önakaratról, amit most talán igazolok, vagy kihasználok, ki tudja. Első lépés: fekvőtámasz; második lépés: futás; harmadik lépés: profit, vagyis pl. megtanulok programozni végre rendesen.
Lényeg a lényeg: futok.
  • Edzésterv szerint (most az „első 5 kilométerem” megy, aztán majd valami más),
  • kétnaponta (a felsőtestes edzést pedig lefeleztem, és váltónapokon csinálom mindenképp, a többi meg lelkesedés meg idő kérdése),
  • hajnalban,
  • futócipőben (ilyenem is van, előtúrtam)
  • a Rózsadomb domborzatán.
Egyelőre ott tartok, hogy egy alkalommal mondjuk 2,5-2,7 kilit fedek (ami kb. 250-270 kcal; az már majdnem egy briós!), igaz, ennek egy része ugye séta, persze az is igaz, hogy viszont hegyes-völgyes (100 méter geológiai szintkülönbségen belül 134 méter szint föl is, le is). Figyelek arra, hogy az első etap lehetőleg sose legyen meredek (se föl, se le: a kettő ugyanolyan nehéz), és folyamatosan próbálok figyelni arra, hogy ne váljon „lötyögéssé” a futás (tehát összeszedett testalkattal próbálok menni), ez nem tudom mennyire sztenderd dolog.  Ja, és (self mantra!) igyekszem figyelni arra is, hogy bemelegítsek, nyújtsak — erre bringázás közben pl. sose figyeltem, az eredmény az oszlopszerűen beállt combok.
Szoftveroldalon (mert 2011-et írunk) Endomondo-val követem magam, és bár egyelőre nem találtam meg a tökéletes megoldást az időjelzésre, most egy folyamatosan visszaszámláló visszaszámláló app (Timer & Countdown) segítségével percenként csipogok magamnak egyet, a többit (hogy mennyi van még az etapból, és egyáltalán: hányadik etapnál tartok) fejben adminolom.
A felfedezések eddig:
  • Nagyon gyorsan jön a stamina, gondolom ez csak az első időkre igaz. Az első edzés és a harmadik között mintha kicseréltek volna.
  • Működik természetesen a mozgás endorfin, bár estére elmúlik a hatása.
  • Lejtőn fölfele futni jobb, mint lefele. (Bár régebben jobban bírtam.)
  • Nem a térdem és nem a bokám fáj, hanem a lábujjam, vélhetően a lefele futástól.
Itt tartok most, gondolom egy followup post úgy 2-3 hónap múlva befigyel majd.