Címke: android

Push.

Imádom a push funkciót a FroYo-s GMail-ben. (Ez az az invokációs mondat, ahol az olvasók nagy része abba is hagyhatj az olvasást: ha ‘minor, vagy Adél miatt jöttél, ez itt nem az.)

Ülök a gépnél, annak is a szélén, gép mellett a telefon. Beesik egy email, a telefon LED-je elkezd villogni, hogy hé gazdi, kaptál egy üzenet! Én pedig megnézem a gépen. A villogás pedig abbamarad. A magányos telefon szonátája ez, villog kicsit néha, teszi a dolgát, reménykedik, hogy ő is kap egy kis simogatást.

Talán visszasírja az időket, amikor még nem volt push támogatás rajta.

God licks your face.

Aki követi itt a jobb oldalon az Androidportál híreit, láthatja, hogy lelkes és kitartó G1 felhasználó vagyok. A szerelem (ha beszélhetünk szerelemről egy használati tárgy — egy telefon! — esetében) töretlen, zseniális dolog az Android, hogy 2010-ben egy 2008-ban kiadott eszközön kurrens Android verziót lehet futtatni:

Az első két nap összefoglalója: el vagyok képedve, hogy mennyire állat ez a rendszer. A CyanogenMod-os srácok egyszerűen zsenik, nem tudok betelni az érzéssel, hogy az első Androidos telefonon a legújabb Android verzió fut. Nagyon durva.

(Egyrészt ízlelgessük, hogy egy 2 éves eszköz mennyire elavultnak számít ma, valamint ennek hatásait a fogyasztói társadalomra, de itt most igazából nem erről akarok értekezni.)

Ahhoz persze, hogy kurrens Android verziót lehessen futtatni a G1-en, kiderült, hogy nem elég csak a legújabb CM-et felpakolni, elég rendesen ki kell nyomni az eszköz szemét és mindenféle házi hackot végezni rajta, hogy legyen elég RAM, működjön az Apps2SDext, a linuxos (tehát: rendes) swap, stb… Szerencsére csaadaam user jóvoltából az Androidportálon remek összefoglaló jelent meg arról, hogy ezt hogy kell csinálni — különben további hosszú napokig emésztettem volna magam, hogy összeszedjem a bátorságomat, meg a tudást a különböző forrásokból… És pont erről akarok mesélni.

Ama két nap “stock” CM6.1 használat közben ugyanis komolyan megfordult a fejemben egy új telefon (Motorola Milestone) beszerzése, amin out of the box, szopás nélkül működik a ROM. Annak tudatában is, hogy létezik megoldás, amivel extra RAM-ot lehet kicsikarni a G1-ből, működésre bírni a swap partíciót… Szóval hogy vannak még a G1-ben tartalékok. Nagy mázli, hogy csaadaam összeszedte ezt a tudást, és neki tudtam esni.

Lehet, hogy végül arra jutok, hogy így sem elég jó az új Cyanogen G1-en, hogy így is túl lassú. Lehet, hogy mégis hardware upgrade mellett döntök. De szar embernek érezném magam, ha ezt úgy tenném, hogy nem próbáltam ki minden lehetőséget.

Ilyen az Android user.

iPad, ‘minor.

Tegnap (és múlt vasárnap is, btw) egész napos hardcore Városminor próba volt, hogy sok új darabbal egy felejthetetlen karácsonyi koncertet hozzunk el nektek. Adél egyszerűen zseniális volt, annak ellenére, hogy láthatóan valamelyest hatással volt rá a front (vagy fronthatással volt rá az időjárás), tökéletesen viselkedett: aludt, amikor álmos volt (kvázi idegen helyen), nem sírt, lehetett dolgozni mellette.

Ezen felül a kezembe került egy iPad, amit az ebéd utáni pihenőidőben nyomkodtam egy negyedórát-félórát. Not gonna lie to you: jól össze van rakva. Ezzel együtt a súlyra vonatkozó kritikák valósak, pont egy kicsit nehezebb annál, mint ami kényelmes. Aztán gépelni se igazán lehet rajta ebben a formában: vagy kézben tartod és akkor nagyra nőtt telefon és nem éred el a belső betűket, vagy leteszed egy vízszintes felületre, akkor lehet rajta rendesen gépelni, de nem látod jól a kijelzőt, vagy keresztbe tett lábra teszed, akkor tudsz rajta gépelni, de állandóan lecsúszik a pöcsödre. Alternatív megoldás a gumi/latexnadrág hordása, amin nem csúszik le, viszont abban nem is szívesen rakom keresztbe a lábaimat, és a pöcsömnek másfajta kihívásokkal kell szembenéznie. Az ebook reader funkcionalitást biztosan nem használnám: aktív kijelzőn nem jó (és nem is egészséges) könyvet olvasni, és ezen az sem változtat, hogy az az aktív kijelző egy alumínium tokban van. Az ebook readerben nálam per definitionem eink-es kijelző van.

De megcsapott a szele annak, hogy szerezzek egy ilyet — androidos megfelelőt, természetesen. Egyelőre nincs túl nagy kínálat itthon, de egy Galaxy Tabot lehet, hogy megnéznék/megnézek.

Aztán mire ide elértem a gondolatokban, addigra kb. világossá vált, hogy az iPad az ennyi, hogy ebéd után negyed-félórát nézegeted az emailjeidet, ilyesmit. (Nota bene, a töttyölést nem azért hagytam abba, mert nem volt több idő, hanem mert nem volt már mit csinálnom az eszközön, elmúlt az újdonság varázsa.)

Tehát 2010-re eljutottunk odáig, hogy miután az mp3-lejátszót, a levelezőklienst, fényképezőgépet, stb. sikeresen integráltuk végre egy eszközbe (okostelefon), addigra a gyártók rájöttek, hogy ez így nem jó, és kreáltak egy niche marketet: az ebéd utáni negyedórás töttyölés marketjét. Ezt egyelőre rissz-rosszul, a kultikus piaci erejére támaszkodva többnyire az iPad tölti be.

Aztán persze érdekes lesz majd ez a szegmens talán: játékok és filmnézés rendes minőségben (úgy értem rendes minőségben, de még nem az otthoni LCD tévén, hanem pl. egy hotelben), hirtelen ez jut eszembe.

Szóval note to self: a tabletekre nem szabad úgy tekinteni, mint mostanában midnen másra, hogy hogyan leszek produktívabb ettől. Azt kell figyelni és tesztelni, hogy az eléggé bekorlátozott felhasználási területet mennyire flawless módon valósítják meg. Így talán az “újonnan vásárolt termék” reality distortion field-en felül is meg lehet pillantani a későbbi értéket egy-egy eszközben.