Sunday early stats.

Nos. A héten semmi nem történt, really. Belgákkal üzlet még mindig nem realizálódott (kergetjük egymást a pénz nevű kolleginával, hol ő van külföldön, hogy én dögrováson), Tecsóban realizáltam a nagy kosarak elméletét (hogy tudniillik azért vannak olyan kurvanagy verdák a Tecsóban, mert abban még 30 ezer forintnyi bevásárlás is kevésnek tűnik térfogatra), és ha már realizáltam, meg is álltam just over 10k körül (azt is realizáltam, hogy a default 2 camambertből egy mindig rám rohad), csütörtökön meg ugye a for the record.

A konyhám majdnemkész, de még nemkész, a lakás majdnemrendben, de nemrendben, az agyba-főbe keresett temetői számlák továbbra sem kerültek elő, hogy hova keverednek el ilyen kis helyen, azt kurvajó lenne megérteni. A West Balkan parti tömeges, következésképp számomra értékelhetetlen (cigiszag ural jeleneg, gyűlölöm), előtte viszont konstruktív powertalk a Miroban, ásványvíz, cézársali.

A Kossuth téren megint államot alapít a csőcselék, én részemről holnap dolgozom (szokszáh email vár megválaszolásra), rendetrakoktakarítok, számlát keresek, most pedig kirakom nyúl asszonyt a helyére (remélem nem lesz hasmenése, mint tegnap éjjel), Joseph Hellert olvasok, majd nyugovóra térek – nem feltétlenül ebben a sorrendben.

London-Budapest stats.

Kettő, illetve ha szigorúak vagyunk, akkor három magyarkurva, minden featúrát felvonultatva, pedig az egyik kifejezetten szép, manöken alkat volt, fitos orr, hibátlan arcél, miazmás. Milyen kár, hogy mindezt csak az oroszlánszelidítő fülbevalón keresztül látni…

Anyways, itthon vagyok, a jövő hét arról fog szólni, hogy a konyhát szerelem. (Na jó, szereltetem, de akkor nem jött volna ki a szórend.) Megeszem az utolsó darab Angliát, amit magammal hoztam (Nero panini), és utána újabb pár hétig nem repülök, csak várok, várom. (Várrom. Bállon.)