Megvett az Ubuntu, bekajált, az övé vagyok. Valahol jó használni egy olyan rendszer, ami ógy működik, ahogy van, össze van rakva, de mégis tudom, hogy mi van alatta, le tudok menni a mély rétegeibe, ha akarok. (Nem akarok. Működik, és ez nekem elég.)
A hackek, az egyszemélyi disztrók kora lassan lejár, készüljetek az Új Időkre.
Címke: for the record
Going for the default.
Ubuntu a házban. A RAID tömbtől eltekintve (ami, lássuk be, azért nem mindennapi felhasználás) gyakorlatilag semmit nem kérdezett, kb. fél óra volt maga a telepítés (meg még kb. egy, amíg a vincsiket betettem, meg a régi CD-írómat), aztán még kb. 5 perc, amíg belőttem a Firefoxot meg az Evolutiont, mert, igen, default software setet fogok (akarok) használni.
Egyelőre hibátlan.
Valóban elbaszott egy nap volt ez a mai, nem volt nagy öröm hazajönni most. (Egyrészt nyugatról hazajönni a magzar rögbe mindig szar és ez még Franciaországra is vonatkozik, másrészt a mai nap valóban elbaszott egy nap volt, de ezt már mondtam. Rekurzióba menekülök, hiába.)
Talán utólag beteszem „For the record” kategóriába is, bár nem szeretném. Azért ideteszem, halkan, magamnak: nem szeretem, amikor a dilettantizmus (vagy egyszerűen csak emberi hülyeség, gyengeség, beszariság?) uralkodik el valahol. Nem szeretem, amikor a „control over productivity” lesz a rendező elv.
És most ezt látom történni. És legfőképpen: nem szeretem, amikor az eddigi szabadságomban akarnak korlátozni. Rendszergazdával ilyet sose próbáljatok, értitek? Sose.
Szebb/jobb napokat akarok!