Philip Glass koncert a MűPa-ban.

Hadd kezdjem azzal, hogy kurvajó volt, szöveg és zene hangulatilag maximálisan egyben, a MűPa baromi jól szól, a helyünk (erkély közép első sor) talán a legjobb, ami a MűPa-ban van (köszi Anya), ötletes volt a színpadkép is.

Mindazonáltal Leonard Cohen (akinek a verseire komponálta Glass a művet, és akinek a képei váltakoztak a színpad fölött kb. 6×6 méteren a zene közben) beteg ember. A versei többnyire kis, melankolikus, egyszerű szerelmes versek, de a képei! És amiket köré irkált! A beszéd- és versmondóhangja pedig még jobb, mint az ének-.

Aztán az is eszembe jutott, hogy Philip Glass-szal milyen frusztráló lehet chatelni: baromi gyorsan ír, de mindig csak ilyeneket, hogy „adgkadgkadgkadgkadghgdadgjgdadghdadgjgdadgkadgkadgk”… Meg aztán az is, hogy meg kéne alapítani a Solymárfork Favágózenekart, ahova meghívjuk ezeket a vonósokat, fűrészt adunk a kezükbe, majd odatesszük eléjük a Glass-kottát…

Music management and playback.

Elkezdtem használni a Rhythmbox-ot, mint asztali zene megoldást. Tökvéletlenül egyébként: betettem egy Beethoven szonátás CD-t, és megtetszett, hogy egyből leszedte hozzá a borítót, címeket, mindent. Tudom persze, hogy ez nem új dolog, de eddig nem érdekelt engem ilyesmi. Tekinthetjük a desktoposításom egy újabb lépcsőjének ezt, korábbi lépcsők being a Compiz használata, Trackerd (vagyis az indexelt filerendszer) beizzítása és általában a Gnome filekezelőjének használata (terminál helyett), és végső soron ide tartozik az is, hogy Pidgint használok IM funkciókra Bitlbee helyett. És talán oka lehet a dolognak, hogy 2 GB memóriával az embert már nem érdekli annyira a RAM-spórolás: 90 megát zabál a médialejátszód? Röhej, de kit érdekel. 40 megát zabál a sztikinóc appleted? Röhej, de kit érdekel. És így tovább. (Azért az F-Spotra még nem tudtam rávenni magam fotószerkesztés és -management ügyben.)

Persze használat közben ismerszik meg a Rhythmbox:

  • Kezeli a webrádióimat, yay.
  • Suspend után nem mindig kezeli a webrádióimat, un-yay.
  • (Szóval időnként bugzik, na.)
  • (Pl. Visualization bekapcsolásakor is néha.)
  • Fasza lenne, ha lenne benne mindenféle jóság, mint az (egyébként más szempontból no-go szinten szar) Exaile-ban: Streamripper, Icecast broadcaster, Alarm…
  • Van benne Magnatunes és Jamendo, tudok zenét venni, ha akarok.
  • Van benne Last.fm, amit eddig nem nagyon használtam, majd most meglátom.
  • Egyből és könnyen tudom grabbelni a CD-imet (eddig abcde-vel csináltam parancssorban, ami egyébként hasonlóan egyszerű). Döntés született arról is, hogy mostantól FLAC-ba grabbelek, mp3 minőségen mosolygok.

Na de a lényeg: kb. 11 éve megalapozott, időnként meglehetősen rosszul taggelt mp3-gyűjteményt egy ilyen music management szoftverrel használni kín (nehéz döntés, hogy a „01” című számot hallgassam, vagy inkább „Artist” összes darabját), ezért vagy kitörlöm a régi mp3-maimat (nem), vagy betaggelem őket. Music management and playback. részletei…