Hold your vomit.

18 doboz csempe: ennyit mozgattam meg nem sok idő alatt, a teherautótól az első emeletig. Most nem annyira tudom felemelni a kezem, de legalább ez a része is megvan.

Hanem érdekes hely ez a Budapest így szombaton. A forgalom lassú a sok szombati vezetőtől, de a legérdekesebb arc egy víz- és gázvezetékszerelő volt a kis teherautójával, aki, a Rákóczi úton kb. mellettem haladva, egyszercsak elkezdett átjönni a sávomba („rámhúzta bazmeg”), majd miután nem voltam olyan toleráns, hogy megálljak, hátratolassak, és mindezt 1 másodpercen belül, abbahagyta a műveletet, a felszabadult agykapacitásait pedig egyből integetésre és bazmegelésre fordította. (Megjegyzem, ha tehettem volna, még az is valószínű, hogy kitértem volna. Kell a fasznak, hogy egy ilyen szakadt teherautó összetalálkozzon az autómmal, eh?) Mituán átsorolt végre mögöttem a jobbrasávba (a hátsó indexe működött csak, pontosabban fogalmazva: a hátsó indexe létezett, a mögöttem haladó drájver így beengedte), feszabadított egy kis erőforrást (nem bazmegelt tovább), viszont egyből felhasználta köpködésre. Egyszerű ember volt ő. Célozni nem tudott, az megint csak egy processzigényes dolog. (Még nekem is, teszem itt hozzá.) Ő meg, mondom, egyszerű ember, ez a víz-és gázvezetékszerelő. Nagyon örülök, hogy Rudi, az én víz- és gázvezetékszerelőm nem ilyen. Rudi arc, bármikor szívesen meginnék vele egy bambit, vagy kettőt.
A kisteherautós víz- és gázvezetékszerelő pedig, aki, mondom, egyeszerű ember, egyszer balesetből leköp (vagy megpróbál; vagy csak lebazmegel) egy olyan arcot, mint a mellettem-sávban haladó fekete-sötétítettüveges Seat Leon adRenaline PDTDI-ben (lássuk be: nem sokban különbözik az én feketémtől) haladó kopasz harcost, aki ezután majd úgy dönt, hogy az edzőterem, a használt mobiltelefon-biznisz és mama szombati ebédje várhat kicsit, elkíséri úticéljához víz- és gázvezetékszerelő nembarátunkat, majd előkapja a csomagtartójában valószínűleg ott lapuló (szuvenír vagy eredeti) szamurájkardot, és megküzd történetem negatív hősével. A harc kimenete kétséges lehet, ha a víz- és gázvezetékszerelőnek kéznél van valami víz- és gázvezeték. (Köpködéssel ekkor már nem sokra megy. Ti hallottátok a Szamurájkardon köpött harcos történetét? Hát én se.) Az üzenetemet, azt hiszem, mégis leszűrhetjük: ha teheted, ne köpködj a Rákóczi úton.
Se.

Könnyedén.

Tudjátok, hogy kell megnyomni egy SEAT rádióján a gombokat? Könnyedén, bezonyám. Pl.:
„Az adott funkció beállítási értékének módosítása: a PTY/PROG gombot könnyedén megnyomni.”
Igazából az a bajom a manuallal, hogy inkonzisztens. A fejezeteket érezhetően nem egy ember írta, persze a helyesírás is rossz, és teljesen máshogy jelzik az egyes fejezetekben, hogy akkor pl. hogy kell egy szerencsétlen gombot megnyomni.
Előnye, hogy viszont érthető (mit nem lehet érteni egy rádión), és a rádió se olyan szar.

(Rettenthetetlen mód álmos vagyok.)
Az van, hogy mivel az XFCE 4.2.0 végre tud 2 sorban virtual desktopokat mutatni a pagerben, mostantól 10 virtual desktoppal fogom nyomni. 8 már nagyon régóta nem volt elég, remélhetőleg most egy ideig elleszek így.
Az álmosság oka egyébként tegnapi és mai számos teendőmben keresendő: tegnap este 2 mosás (igen, Lipi, a házias mosni is szokott), ma hajnalban régi autó szervízbe leadás, utána új autóra sílécdoboz felszerelés (félig, a másik feléhez fúrógép kell), úgyhogy nem aludtam sokat.
Vicces volt, ahogy a reggeli Budapesten a két Lippai egymást kerülgette egy Seat Leonnal és egy Seat Toledoval. (Mindkettő fekete.)
Nos, kihűltél már, kicsi kávém?