Címke: lakás

Lakás, nyool status.

Régebbi post, valamiért draftban maradt.

Nyúlon kiütközött az Indiana Jones-szindróma: hülye helyekről ugrál le, folyamatosan ás és rág, napszaktól és felülettől függetlenül, vagyis éjszaka és akár egy festékes flakonon is. Úgy sejtjük, Kalandférge lehet, illetve a tavasz beköszöntével elképzelhető, hogy fészket ásna a leendő kicsinyeinek… Szegényke, ha tudná, hogy ő már sose, ráadásul a viselkedése miatt már mindenféle retorziókat alkalmazunk, most pl. éjszaka 45˚-ban döntött szállítóketrecben kénytelen tartózkodni, ahol nem tud ásni-rágni, következésképp kuss van és legalább a lakásban tartózkodó egyéb csúcsragadozók ki tudják aludni magukat. (Egyébként tüneményesen aranyos látvány, ahogy ás, csak éjszaka nem érdekel annyira.)

A múlt hétvégén lakásilag terveztünk volna őrs vezér téri Ikeába menni, de olyan tömeg volt a kerepesin (BNV-n volt valami), hogy inkább a Material Centerbe mentünk, ahonnan mindenféle szálcsiszolt fém biszbasszal (hasznos konyhai biszbaszok ezek, pl. lecsópörgető, vagy keljfeljancsi-üzemű sótartó) és korgó gyomorral távoztunk – a konyha egészen konyhás már, bár rezsó még mindig nincs.

Seiko.

Hogy valami pozitívum is legyen a napban, sok-sok heti agglegényélet nyomait számoltam fel ma:

  • mosogattam (majdhogynem ütvefúróval, a sokhetes kávémaradvány kemény harcos);
  • takarítottam (a galérián is, bár felmosni nem tudtam, mert elfogyott a hozzá való lötyi);
  • mostam (ágyneműt is!);
  • udvariasan megmagyaráztam az előkerült japán alakulatnak, hogy a nagy háborúnak vége, Seiko tábornok ma már karórákat gyárt;
  • összeszedtem és kivittem a szemetet (pedig már úgy összeszoktunk a sörös- és pizzásdobozok kicsiny civilizációjával);
  • hátravan még a hűtő rendbe szedése, ami szintén különféle alternatív evolúciós próbálkozások (pl. kecskesajt-állatka, vajkrém) eltaposásával fog járni (istent játszom).

Bringafregoli még mindig nincs a helyén, most viszont jelenésem van a Promenádban, és még zuhi is!

LG 32LB1R.

Aztán nézegettük a tévéket a valamelyik sittes elektrotescoban és arra jutottunk, hogy a 40″, de még a 37″ is túl nagy nekem. (Lévén, hogy ideális esetben ágyból, kb. 2 méterről nézzük. Ilyen közelről a 37″ is fejforgatós.) Aztán nézegettük a 32″-osokat, kinéztük az LG 32LB1R-t, ami 50 ezer forinttal több az elektrotecsókban, mint rendes boltban (mit tanultunk ebből: hogy sosem vásárolunk cuccot az elektrotecsókban, hanem megnézzük az internet és berendeljük!), illetve mintegy 100 esszeh a különbség a németországi árakhoz képest (de szállítással, átfutási idővel, meg a garancia vélt könnyebbségével együtt már úgy döntöttem, hogy jobban megéri itthon venni – amúgy bicskanyitogató, hogy Németországban mennyivel olcsóbbak ezek, oda kell költözni), egy szó, mint száz, tegnap konzumáltam egy ilyen LG LCD tévét. A képe szép, a tesztüzem az V. elem volt. (A tévéállvány tehát ötödikelemes bútor volt majd’ két órán át.)
Van tévém. (Tévét, a szó hagyományos értelmében, továbbra sem nézek.)