Az a különleges helyzet állt elő, hogy a lakásunkban fellelhető Celsius fokok száma megegyezik a dátummal, legalábbis a %d mezővel. Egyszerűbben szólva: a hőmérőm ma ez:
lipi@athon:~$ date +%d
Kéne egy légkondi, de addig álljon itt egy sponsored link a GMail-ből:
Itt jegyzem meg, hogy nyool megint keresi a lakás leghűvösebb pontját, ahol aztán maximálisan elterülve (nyilván hogy a hasa is hűljön) döglik egész nap, viszonylag cukin (nyoolfenék alert!):
Tegnap remek, bár kevésbé jól behangosított koncertet adtunk (a Városminor, ofkoz) az Igriczek zenekarral a Múzeumok Éjszakáján:
Ma reggel pedig arra ébredtünk, hogy a nyoolra megint rájött az építkezhetnék, be is támadta a babzsákfotelek mögötti üresnek gondolt telket. Öreg már, hamar abbahagyta, de azért szemfüles paparazzóink így is értékes footage-dzsel (?!) garantálták a napi betevő képanyagot. Klikk a képre a többiért.
Most, hogy a nyool gyakorlatilag teljesen kettérágta a laptoptöltőmet (2 helyen van a belső vezetékekig átrágva a szigetelés, tehát szigetelés-árnyékolás-belső szigetelés; működni még működik, de félek, ha megrántom, elszakad, ráadásul az egyik helyen továbbra is olvad), előkaptam egy leselejtezett 1997-es Compaq Presario töltőjét, és azt használom. Egyrészt könnyebb, másrészt érdekes, hogy egy 11 éves laptoptöltő majdnem ugyanannyit ad le, mint egy mai: 19V, 3.16A szemben az Acer 19V, 3.62A értékeivel, nem nagy különbség. Ez is azt mutatja, hogy az akkori AMD procik nem szarral gurítottak, ha áramról volt szó: 380 MHz-es asztali AMD K6-2 (talán) van abban a gépben, plusz egy JBL! hangrendszer, ATI Mach64 VGA, és DVD-olvasó (1997-et írunk!) Mindezzel együtt sikerült csinálniuk egy (12″-os kijelzőmérete ellenére) 5 kilós laptopot, ettől függetlenül nagyon szerettem. Az első asztali megoldás, amin Linuxot (akkor még RedHat-et) kezdtem használni. (Most egy Debian van rajta, szerintem talán Sarge.)
A régi töltőt meg otthagyom az asztal alatt, az lesz az otthoni töltő.