Hadd kezdjem azzal, hogy kurvajó volt, szöveg és zene hangulatilag maximálisan egyben, a MűPa baromi jól szól, a helyünk (erkély közép első sor) talán a legjobb, ami a MűPa-ban van (köszi Anya), ötletes volt a színpadkép is.
Mindazonáltal Leonard Cohen (akinek a verseire komponálta Glass a művet, és akinek a képei váltakoztak a színpad fölött kb. 6×6 méteren a zene közben) beteg ember. A versei többnyire kis, melankolikus, egyszerű szerelmes versek, de a képei! És amiket köré irkált! A beszéd- és versmondóhangja pedig még jobb, mint az ének-.
Aztán az is eszembe jutott, hogy Philip Glass-szal milyen frusztráló lehet chatelni: baromi gyorsan ír, de mindig csak ilyeneket, hogy „adgkadgkadgkadgkadghgdadgjgdadghdadgjgdadgkadgkadgk”… Meg aztán az is, hogy meg kéne alapítani a Solymárfork Favágózenekart, ahova meghívjuk ezeket a vonósokat, fűrészt adunk a kezükbe, majd odatesszük eléjük a Glass-kottát…